Rövid 10. rész

    *Andy szemszöge továbbra is*   
     Juliet haraggal, meglepettséggel és megszállottsággal teli tekintete arra késztetett, hogy elhúzzam a kezemet Mirandáétól, aztán rájöttem, hogy nincs miért félnünk, úgyhogy újra megfogtam, és szorosan fűztem össze az ujjainkat, így jelezve riadt kedvesemnek, hogy semmi baj. Juliet egyszer rám, egyszer rá szegezte szikrázó pillantását, és úgy éreztem, egy őrült néz rám, nem tudtam, mi baja lehetett. Aztán hirtelen elindult az utcán.
    Miranda értetlenül nézett rám; én sem tudtam mire vélni, mit csinált az imént Miss Simms. Ekkor azonban kicsapódott a kávézó ajtaja, és minden vendég felénk fordult.
    - EZZEL A CAFKÁVAL CSALSZ TE SENKIHÁZI? HOGY KÉPZELED??? AZT MONDTAD SZERETSZ, DE MÁR TUDOM, HOGY SOSEM ISMERTELEK IGAZÁN! EGY ROHADÉK VAGY!
     - NE BESZÉLJ ÍGY MIRANDÁRÓL! ÉS HOGY MERÉSZELSZ ILYET HAZUDNI ENNYI EMBER ELŐTT? - üvöltöttem vissza.
    A szavai hallatán elöntött a düh, egyrészt, mert hazudik, Miranda és mindenki más füle hallatára; azt, hogy Julietet Mirandával csalom. Soha nem tennék ilyet. Másrészt pedig gyerekesen viselkedik, ha azt hiszi, minket egy ilyen átlátszó trükkel szétválaszthat. Legalábbis én ezt hittem. Azonban amikor megláttam a kedvesem döbbent, és lesújtott arcát, megingott a lelkem. Tehát elhinné?
     Néztem, ahogy a könnyek lassan csorognak az arcán, miközben meg sem mozdul, csak néz rám. Az a pillantás. Tele fájdalommal, kérdésekkel, és bizalmatlansággal. Én azonban nem szóltam semmit. Képtelen voltam elhinni, hogy elhisz ilyet rólam. Képtelen voltam bármit is tenni miközben Juliet tovább ordibált. Nem hallottam belőle semmit. Minden tompa lett, és hangtalan, szürkeség borult körém ahogy a szerelmem megadta magát a sírásnak, és zokogva rohant ki az ajtón. Visszafordultam Juliet felé, és hirtelen mindent újra észleltem. Gyűlölettel néztem rá. Fogtam magam és kiviharzottam a Black Flowerből.
----------------------------------------------------------------
És aztán felébredtem.

11. rész *Miranda szemszöge*

     Andy zihálva ült fel hirtelen, én pedig felriadtam rá. Nagyon ijedtnek tűnt, ezért próbáltam egy öleléssel megvigasztalni, de hirtelen érte, hogy hozzáértem, és azzal a lendülettel lelökött a földre. A nagy puffanás után kacagni kezdtem, ahogy elképzeltem, hogy nézhetett ki a most történtek. Mikor felültem, még akkor is kuncogtam magunkon.
      A reggeli félhomály szinte behozta magával a kinti ködöt a nappaliba. Csípős hideg fogadott, mikor az ablak elé álltam, és kinyitottam azt, és Andy átölelt hátulról.
- Nem fázol édesem?
- Hát már nem. - mosolyogtam, és szembefordultam vele. - Mit álmodtál, hogy így felriadtál? Újraélted a balesetet?
Elkomorodott, és komolyan nézett rám.
- Tehát az nem csak az álom része volt?
Megráztam a fejem, meglepődtem a kérdésén. Elengedett, leült a kanapéra, lehajtotta a fejét.
- Te jó ég...
     Andy lelkiismeret furdalása a baleset miatt nem akart csillapodni. Hiába mondtam neki, hogy minden rendben van már, nem hallgatott rám. Tettünk egy körutat: elmentünk a Black Flowerbe, moziba, mert a párom ragaszkodott hozzá, hogy "jóvá tegye", és mindent ő fizetett.
     A Black Flowerben aztán csörögni kezdett a mobilja; Ashley kijelzőn felvillanó neve láttán már kapott is utána, és felvette.
     - Szia Ash...aha...öhm...ma? Háááát nem tudom... na de.. ahj.. tudooooom.... tudom, hogy már rég csináltuk...
A szemöldököm már a homlokomon is túl húzódott lassan. Az agyam egymás után gyártotta a különböző elméleteket, hogy miről lehet szó: Andy és Ash ágyasok volnának? Régen csináltak együtt valami programot? Elveszem Andyt Ashtől? Van egy közös hobbijuk amit régen űztek? Esetleg Andy és Ashley titokban bútorokat szerelgetnek...(?)
     - Na de máris? Nagyon akarod? ... legalább... legalább várd meg az estét. Jó. Rendben. Na. Szia.
Egyre jobban kikerekedett a szemem az igencsak félreérthető társalgás hallatán, de miután Andy észrevette az arckifejezésemet, és leesett neki, mit mondott, és nevetve elmagyarázta.
     - Ashley fel akar szedni egy csajt... mert... pöppet kanos szegény. De egyedül nem akar menni, szóval a banda itt találkozik este.
      Kipukkadt belőlem a röhögés. És én még arról fantáziáltam, ahogy ők ketten bútort szerelnek...
    
      Sötétedés után a Black Flowerben szokatlanul sok lány volt, amin nem csodálkoztam, ugyanis Ashley - biztos, ami biztos - kiírta Twitterre, hol tölti az estét. A korai órákban BVB armyk jöttek arrafelé fotózkodni, később azonban megjelentek a hölgyek sokaságai. A többség felfújt szájjal, extra rövidre vágott ruhában és iszonyú mélyen dekoltált ruhában jelent meg. Igazság szerint a ruháik színén kívül nem igazán láttam köztük különbséget, és Andy is fogta a fejét.
      - Hogy képes ennyi lány ilyennek kitenni magát csak Ashley miatt? Még csak nem is szépek.
     Volt azonban egy lány, aki különösen tetszett Ashnek. Az ölébe ültette, meghívta pár italra, és igen csak becsiccsentettek. A lánynak vörös haja volt, mintha frissen jött volna a fodrásztól, tisztára olyan fényes, mint a reklámokban. Kék szeme volt, és agyonrúzsozott ajkai. Teljes mértékben rászállt Ashre, és ez tetszett neki. Andy azonban mintha megkukult volna. Nem szólt egy szót sem, egész idő alatt, csupán annyit:
    - Ennek a lánynak nagyon ismerős a hangja.
    Nem értettem miről beszél, de lassan kezdtek elszállingózni a vendégek, mi is összeszedtük a holminkat, és kiléptünk az ajtón.
    Beültünk a kocsiba, és kerestünk egy klubszerű helyet, ahol a srácok kitombolhatják magukat. Én vezettem, mert jóformán csak én voltam teljesen józan, mindenki ivott valamit. Eddig nem is tudtam, hogy a Black Flower ilyenkor átcsap kicsit kocsma jellegűbe - mindig hazamentem kilenc előtt.
      A klub nem volt dugig, de sokan voltak. Ash és a lány (akinek nem emlékeztem a nevére. Talán nem is mondta.) egyből a táncparkettre vágtattak, és erősen sztriptíz stílusú koreográfiába kezdtek. A lány vörös haja a kék fényben szinte világított, partnere pedig megbabonázva nézte. Lassan mindenki őket kezdte nézni. Mindkettejük nagyon beleélte magát a táncba. A lány elkezdett volna headbangelni, amikor minta úgy láttam volna, hogy szőke tincsek tűnnek elő. Nem foglalkoztam vele, talán alul van egy kis lenövése a lánynak - gondoltam magamban, és a fényekre fogtam, bár elég gyanús volt, mikor elképzeltem szőke hajjal. Nagyon, nagyon ismerősnek tűnt, csak tudnám, hogy honnan...
      Hajnali 2 körül aztán elvittem a srácokat a házukig, és jött a csaj is. Ash nem tudott betelni vele, folyamatosan magához fogta, és csókolgatta a nyakát, ebből sejthető volt, mi lesz otthon... Jake szinte már sírt, mennyire hiányolja a kutyáit.
     Amint hazaértünk, Ash le se vette a cipőjét, felvitte a lányt a szobájába, és bevágta az ajtót. Szerencsénkre hangszigetelt helyiség volt, ugyanis gyakorta történik ilyen. Andy ledőlt az ágyára, és egyből elaludt. Mielőtt befeküdtem volna mellé, körülnéztem a szobában.
      Tágas helyiség volt, zöldes falakkal, a banda posztereivel a falon. Az íróasztal meglepően rendezett volt; nem is használhatta túl sokat. A rajta csücsülő laptop békésen zümmögött, tápegysége egy elosztóba volt bedugva, ahová volt betéve még egy álló lámpa, és egy ventilátor. Az asztalon pár gyertya várta, hogy meggyújtsák. A padlón néhány ruhadarab hevert szerte szét. Az ablakon nem sütött be a Hold, de a csillagokat nézve átjárt a boldogság. Mosolyogva hajtottam álomra a fejem.
     Bárcsak ne ébredtem volna fel. Mert a következő nap hajnalán még sejtelmem sem volt, mi vár rám.

9. rész . a 2000 megtekintés örömére Andy szemszögéből!

     Villogó, kék-piros fények és sziréna keltett fel. Kinyitottam a bal szememet, de mivel a sötétben semmit nem láttam, inkább behunytam. megpróbáltam visszaemlékezni a történtekre, amikor a fejembe iszonyú fájdalom hasított. A homlokomhoz kaptam, de a kezem beleütközött nagy koppanással a kocsi tetejébe. A kocsi. És akkor beugrott: Mirandával voltam vacsorázni. Istenem, milyen gyönyörű abban a ruhában... egy pillanat. Miranda. Hol van Miranda???
     Ijedtség és kétségbeesés fogott el, a szemem rugókként pattantak ki, ahogy őt kerestem a fekete éjszakában, és a kéken-pirosan épphogy megvilágított kocsiban. Elég szűkös volt a hely, ugyanis a tető behorpadt. Fasza. A szívem hevesen dobogott, ahogy oldalra néztem a barátnőmet keresve, amikor hirtelen valaki kirántotta a kocsi ajtót, és a szemembe világított.
     - EMBER! KIÉGETED A SZEMEM! - kiabáltam, mire az ismeretlen férfi lekapcsolta a lámpát, és maga mögé kiáltott.
     - Életben van! - mire zavartan néztem rá. Mégis mi történt?
     Hirtelen egy autó reflektora világított rám, és így már láttam, hol is vagyok pontosan. A kocsi totál tropa, ugyanis a csomagtartót összezúzta valami... A baleset. Ekkor realizálódott bennem minden, és elfogott a pánik. Mindenféle elmélet átsuhant a fejemen; Miranda kirepült az ablakon, és meghalt; Mirandát elrabolta az, aki összezúzta a kocsimat; és legvégül jutott eszembe a valóság: Miranda nem ájult el, és a baleset után, miután megállt az autó, hívta a rendőröket, és a mentőket.
     - ANDY! - hallottam egy megkönnyebbült kiáltást valahonnan a világító reflektorú autó felől. Tehát semmi baja, életben van. A hangjára elmosolyodtam, mire az úr, aki megállapította, hogy életben vagyok, furán nézett. Igaza is volt, ez pont nem az a helyzet, ahol az embernek minden oka meglenne a vigyorgásra.
     Miranda árnyékát láttam felém futni, de 2 rendőr megállította. Egyenlőre engem kellett kioperálni a kocsiból. Óvatosan kicsatoltam magam, és épphogy elég hely volt arra, hogy kiemeljem a lábamat, és a fejemet. Lassan kicsusszantam az ajtón, és a mentőkocsi felé vittek megnézni, hogy nincs-e bajom, de tudtam, hogy minden rendben. Egyedül Mirandát akartam látni.
     A doktor, aki Dr. Waleswitheyes néven mutatkozott be, kikerekedett szemmel nézett rám.
     - Fiatalember, Ön, és a húga...
     - Barátnőm - javítottam ki, mielőtt folytatni tudta volna.
     - Elnézést. Szóval Ön, és a barátnője csodával határos módon ép bőrrel megúszták a balesetet, leszámítva néhány karcolást, amit szilánkok okoztak. Nem mindennapi jelenség, gratulálok.
     - Köszönjük. Most már odamehetek hozzá?
     - Természetesen, de vigyázzon. Ő a baleset alatt végig ébren volt. Akár még most is sokkhatás alatt lehet.
     Bólintottam, majd elindultam a rendőrök felé megkeresni Mirandát, amikor hirtelen 2 ölelő kar, és egy törékeny hang halk pityergése minden gondolatomat elterelte. Szorosan magamhoz vontam a barátnőmet, és minden kérdésemet félretettem. Csak az számított, hogy jól vagyunk. Magamba szívtam az illatát, és csak ölelgettem, mintha attól félnék, ha kicsit is kevésbé vonom magamhoz, elporlad.
     Egyszer csak egy hétköznapian felöltözött, ismeretlen, idősebb férfi lépett oda hozzánk, a tekintetéből még a sötétségben is látszott a szégyen, megtörtség, és bűntudat. Kérdően felé néztem, ő pedig habozott.
     - Jó estét! - mondtam olyan hangsúllyal szinte, mintha kérdezném. Nem tudtam, ki ez a férfi, miért áll előttünk, és hogy szóra bírjam, megkezdtem az esetleges beszélgetést. Nem tetszett nekem ez az alak. Mintha olyan ismerős lenne.
     - J-jó estét, U-uram - dadogott. - Nagyon s-sajnálom, ami a kocsijukkal történt. Ígérem, m-minden kárt kifizetek, de esedezem a b-bocsánatukért.
    Egy kis gondolkodás után rájöttem, ki ez. A taxis aki belénk jött. Aki majdnem megölte azt a lányt, akit most magamhoz ölelve nyugtatgatok. Miatta van ki ennyire. A düh olyan mértékben fortyogott bennem, hogy megfeszültek a karjaim, de mindezt csak Miranda érzékelte, aki végigsimított a hátamon, és ezzel lecsitított. Ez az ember itt maradt. Bevallja, hogy ő tette, és még azt is vállalja, hogy kifizet mindent. Ez egy becsületes ember, aki idejött bocsánatot kérni. Majdnem meghaltunk, de mégis élünk, nem haltunk meg miatta. Nem verhetem meg olyasmiért, amit nem tett meg.
     - Ön zúzta össze a kocsimat? - kérdeztem kissé flegmán.
     - Igen. A taximmal hajtottam neki, mert nem láttam, hogy jönnek. Annak az eleje tört szét.
     - Uh. Motorral együtt?
     - Igen.
     - Egy pillanat drága - néztem a karjaimban pityergő lányra, elengedtem, majd odébbáltam pár lépéssel az úrral, hogy megvitassuk, hogyan is lesz ezután. Mirandát úgyis hívták a rendőrök, hogy ismét kikérdezhessék. A férfi rám pillantott, majd halkan megszólalt. Sugárzott belőle, mennyire emésztik a történtek.
     - Ha nincs a Jó Isten, és a szerencse, akkor megöltem volna magukat... - az utolsó szavaknál szinte eltűnt a hangja, és könnyek jelentek meg a szemében.  Mikor aztán összeszedte magát, folytatta. - Természetesen minden centet megfizetek. Mennyit kér a kocsi miatt?
     - Attól tartok, többe kerülne helyrehozatni, mint egy újat venni. - néztem a totálkáros roncsra, amiben 15 perce még ájultan feküdtem. - Figyeljen. - néztem ismét a férfira. - Nekem a pénz nem fontos, és Önnek amúgy is lesz elég gondja a bírság és a saját autójának rendbehozatalának költségeivel. Viszont az én kocsimmal és a bírósággal nem. Nem jelentem fel magát, megbocsátottam. Viszont az ifjúhölggyel szerintem még lenne mit megbeszélnie. Majdnem megölte őt. Az életem értelmét.
     - Már beszéltünk. - húzta el a száját, és megdörzsölte az arcát. A sötétben nem láttam olyan jól, de mintha egy lila folt lett volna a szeme körül, és egy vörös folt az arcán. Ezek szerint Miranda adott neki. Kicsit elmosolyodtam, épp hogy csak az öreg ne lássa.
     - Mindenesetre - tettem hozzá - becsületes emberre vall, amit maga tett a baleset után. Úgy értem, itt maradt, bevallott mindent, még bocsánatot is kér, ezen felül felajánlja, hogy megfizeti a károkat... Nem sok ember lenne képes ilyesmire. Isten tartsa meg magát jó egészségben. - Azzal megveregettem a vállát, és elindultam Miranda felé, hogy megnyugtassam, míg a rendőrök az öreg taxist faggatták. Amint Miranda ismét a karjaimban volt, elsírta magát. Hátát simogatva nyugtatgattam, és elkezdtünk ringani jobbra-balra.
     - Csss, semmi baj, szívem, nyugodj meg. - és egy puszit nyomtam a feje búbjára. Mintha egy kislányt nyugtatgattam volna, ott volt a karomban összetörve, és próbált megnyugodni. Egyszer csak felnevetett valamin. Furcsálltam, de örültem neki, ha jókedve van, és megkérdeztem, mi olyan vicces.
     - Ilyen kalandos első randim sem volt még - mondta, majd nyakamat átkarolva finoman megcsókolt. Boldogságot éreztem és viszonoztam; a jelenléte elfeledtetett velem mindent, csakis rá figyeltem. Fogtam a derekát, hogy el ne essen a lábujjhegyen állásból, és a hüvelykujjammal simogattam az oldalát. Ez a csók biztosított róla véglegesen, hogy jól vagyunk. Itt vagyunk egymásnak, és itt is fogunk maradni.
     Miranda elhúzódott, a homlokunkat egymásnak döntötte, és halkan megkérdezte, lenne-e kedvem náluk aludni.
     - Veled biztonságban érezném magam.
     - Ott leszek, ne félj. - válaszoltam, és átöleltem.
     - Uram, az autót elvontatnánk, ha akad benne még épen maradt személyes tárgy, azokat kivehetik, csak vigyázzanak a szilánkokkal!
      Miranda oldaláról bemászva megkerestem a mobilokat és a kulcsokat, és mikor kész lettünk, a rendőrök hazavittek minket. Megköszöntük nekik a segítséget, majd felmentünk a lakásba. Igazán tetszett a hely; világos falak, konyha, mellette ajtó nélküli, nagy nappali, tisztaság, kellemes illat, szobanövények. Levettük a cipőinket, és dobtunk egy-egy SMS-t mindenkinek, hogy mi történt, és hogy jól vagyunk, de most megyünk aludni, szóval csak holnap hívjanak. Hajnali fél egy volt. Lekaptam a zakómat, meg minden mást, amíg csak egy fehér trikó, és Miranda apjának egyik melegítője volt rajtam, amit a barátnőm adott oda, hogy abban aludjak.
     Lehuppantam a barátnőm mellé a kanapéra, amit idő közben kihúzott, igy egy ágyméretű fekhely lett belőle. Azonban Miranda még mindig fel volt kavarva lelkileg. Az ágy szélén ült, a térdén támaszkodott, és a homlokát a tenyerébe fogta, teljesen kétségbeesve. Felültem, és átöleltem.
     - Hé. Már itthon vagyunk. Nincs semmi baj. - mondtam, mire egyből hozzám bújt. Imádni való volt. Éreztem, ahogy ő is körém fonja a karjait, és halkan szuszog, majd elalszik. Hátrahúztam magunkat fekvő helyzetbe, és így merültünk álomba.
     Másnap reggel 9-kor keltünk. Legalábbis Miranda, aki óvatosan kibújt a karomból, és kiment a konyhába kávét főzni. Alig ébredtem fel rá, de még félálomban is éreztem a hiányát. Egyedüli előnye az volt, hogy simán szét tudtam terpeszkedni, és nyújtózhattam egyet.
     A konyhából átjövő kávé és baconös tojás illat megkorogtatta a gyomromat. Az óra szerint akkor volt 10 óra. Felültem, ásítottam egyet, majd csendesen Miranda mögé lopództam, aki éppen az edényeket mosta, amikben reggelit csinált. Mikor átöleltem hátulról, sikkantott egy kicsit a meglepetéstől, aztán gyöngyöző kacajt hallatott.
     - Ne haragudj, ha megijesztettelek. Hogy aludtál, Gyönyörűm? - kérdeztem, miközben belefúrtam az arcom a nyakába. Bár tegnap nem volt fürdeni, még mindig fantasztikus illata volt.
     - Jól, és mélyen. Kifáradtam tegnap. - mondta halkan, és hátrahajtotta a fejét, megtörölte a vizes kezét, majd összekulcsolta a derekán az enyémmel.
     - Azt nem csodálom - mormogtam, és adtam a nyakára egy puszit. - Sajnálom, ami tegnap történt. Ha nem ittam volna bo... - de mielőtt folytathattam volna, Miranda megfordult, a számra tette az ujját.
     - Csssssss - mondta, és az ujja helyére a szája tapadt. - Nem számít már. - suttogta, mire elmosolyodtam. Óvatosan, épphogy csak összeérintette az ajkainkat, és apró csókokat kaptam. Viszont nem volt időm viszonozni őket; Miranda máris visszafordult a tányérokhoz, és eltörölgette az utolsó hármat.
     - Naaaa. - mondtam, miután elfordult. Huncutul az ajkába harapott, rám nézett, és hirtelen követelőzőbben csókolt meg. Meglepődtem, de tetszett a hirtelen jött merészség, szóval nekinyomtam a falnak. Beletúrt a hajamba, lemászott, majd levette rólam a felsőt, és én is róla...
     ... Miranda légzése lassan visszaállt normálisba, és felhevült teste is lassan visszahűlt az eredeti hőmérsékletébe. Amúgy is gyönyörű volt, de ruha nélkül egyszerűen Istennő. Na meg szexistennő is természetesen.
     A délutánt együtt töltöttük. Lementünk a Black Flowerbe inni valamit, beszélgetni, lazulni. Végre tökéletesen megnyugodott, és lassan, ráérősen kortyolgatta mentás-málnás limonádéját, és a hűvös, borús utcát nézte az ablaküvegen át. Elmosolyodtam, gyönyörű volt. Megfogtam a kezét az asztalon, mire ő elmosolyodott. Boldognak éreztem magam. A szemem sarkából láttam, hogy valaki megállt az ablakunk előtt. Mindketten odafordítottuk a fejünket, és amint megláttuk, ki az, Miranda elkapta a kezét az enyémtől. Az ablak túloldalán álló lány szőkésbarna haja nedves volt a szemerkélő esőtől, a szemei ijesztően sötét árnyalatot öltöttek, és szinte villámokat szórtak. A szép arca most torz grimaszt öltött, ahogy ránk nézett.
     Juliet.
     Bakker.

8. rész 2/2

     Mikor ismét ráemeltem a tekintetemet, egyből elmosolyodtam, akárcsak ő. Szorosan öleltem magamhoz, és beszívtam az illatát.
      - Sosem jártam még a Titanium Rose-ban. Merre van? - kérdeztem.
      - Azzal ne bajlódj, úgyis az én kocsimmal megyünk. - mondta, majd gyalogoltunk pár métert az autójáig. Gyönyörű szép, fekete kocsi volt, a belseje tiszta, kényelmes, és jó illatú. Andy öltönyben pedig eszméletlen jól nézett ki. Hiába olvadtam el az alapból észbontó stílusától, az elegancia mindenkit vonzóbbá varázsol, pedig azt hittem, Andy már kimaxolta a szexisten fogalmat.
      Az autóban Misfits szólt, Andy az ujjaival dobolt a kormányon ütemre, én pedig az aktuálisan menő dalt dúdoltam, és a lábamat mozgattam fel-le. Nem sokat beszélgettünk, egyrészt mert Andy az útra figyelt, másrészt én meg Andy külsejére. Képtelen voltam levenni a szememet róla, egyik piros lámpánál rám nézett, elmosolyodott, és megkérdezte, mi olyan érdekes.
     - Csak még nem láttalak igy kiöltözve, és hát... Ami azt illeti, fantasztikusan nézel ki.
     - Téged nem überel semmi. - mondta, és visszapillantott a lámpára, miközben a keze a sebváltóról az én kezemre csúszott. Nem tudom, hányszor mosolyodom el Andy mellett, de ha több százszor, az sem érdekel. Megérte a fülig érő vigyorgást.
      Megérkeztünk az étterembe, és tátva maradt a szám. Egy nagy, babakék alapon kis levendulacsokor mintás tapétával kidíszített teremben voltunk, minden asztalon krémszínű selyemterítők, és 2-2 mécses. Az üveg tető felől az egyre sötétedő ég színezte a termet, és ezzel nagyon hangulatos volt. Kis hangfalakból dallamos, jazz szerű zene szólt halkan, aminek nagyon örültem, mert ezeket a helyeken általában klasszikus darabokat hall az ember. Egy falnál lévő asztal felé vezetett minket a főpincér, amin egy ,,Mr. Biersack" feliratú, kis papírtáblácska jelezte, hogy ehhez az asztalhoz ám nem ülhet akárki, csak mi ketten. Andy kihúzta nekem a széket, majd helyet foglalt velem szemben. A pincér megkérdezte, mit kérünk inni, Andy pedig nagyon húzta a száját, mert szeretett volna egy kis bort inni velem, ha már ilyen elegáns helyen vagyunk, de nem volt benne biztos, hogy így vezethet, de szerettem volna méltó módon megünnepelni az estét, és biztos voltam benne, hogy egy-két pohár bor semmit sem fog ártani, úgyhogy megegyeztünk, hogy a vacsora végeztével megiszunk egy keveset, aztán a többit hazavisszük. Egyenlőre azonban csak egy-egy epres limonádét vállaltunk be.

Miután a pincér kihozta az italainkat, megkértük, hogy hagyja ott a menüt, mert még kérnénk egy kis időt az étel kiválasztására. Bólintott, majd elment kiszolgálni két másik asztalt itallal, ahova szintén nemrég érkeztek. Igazán muris volt nézni, ahogy Andy nagy komoly arccal böngészi az étlapot, mintha mérlegelne mindenféle tulajdonságot; árat, kalóriaértéket, fehérjetartalmat. Természetesen nem ezeken gondolkodott, de olyan zavarban voltam a hely miatt, hogy ilyen hülyeségekkel tereltem el a gondolataimat ellazulásképpen. Végül én is olvasgatni kezdtem a finomabbnál finomabb ételek között, míg végül megtaláltam a megfelelőt; sült bárányborda főtt petrezselymes burgonyával. Csodálkoztam, hogy egy ilyen elegáns és fényűző helyen adnak ilyen egyszerű kaját is, de örültem is neki. Andy a chef aznapi ajánlatát kérte: spenótos lasagne. Miután a pincér felvette a rendelésünket, és elment az asztaltól, a plafont néztük csendben. Már lement a nap, és a sötétkék ég arra késztette a felszolgálókat, hogy egy kis fényt varázsoljanak a helyiségbe. Körbementek, és meggyújtották az asztalokon lévő mécseseket. Gyönyörű volt, és hangulatos, igazán jól éreztem magamat a félhomályban. Egy jó darabig csak néztük egymást az asztalon könyökölve, aztán Andy felemelkedett, és megkérdezte, hogy tetszik a hely.
      - Ez egyszerűen fantasztikus, Mr. Biersack. - utaltam a hivatalosan hangzó elnevezésre a kártyán. Válaszul Andy megigazitotta egy mozdulattal az inggallérját, majd az orrára tette a kanalat, hogy ott marad-e.
     - Én egy komoly, érett felnőtt ember vagyok. - mondta óvatosan, nehogy lepottyanjon a kanál.
     - Ülj le fiam, egyes! - mondtam kacagva, és gyengéden leszedtem a kanalat az orráról.
     Az asztalra tett kezemet megfogta, és úgy nézett a szemembe. Nem tudtunk betelni egymással, de egy idő után sajnos kénytelenek voltunk, ugyanis a pincér meghozta az ételünket. Ebben az étteremben meglepően gyorsa volt a kiszolgálás, bár gyanitom, hogy a nagy épület másik felét egy giga konyha teszi ki, benne kiválóbbnál kiválóbb szakácsokkal, ugyanis ez az étel valami mennyei volt! Az első falatnál teljesen ledöbbentem, és gyorsan kaptam már be a másodikat, azt pedig lassan ízlelgettem. Nem éreztem magam éhesnek a zavartságtól, de akkor megkordult a gyomrom. Szépen, komótosan eszegettünk, és közben néztünk ki a fejünkből vagy felfele, vagy egymásra. Elgondolkodtam magamban, egyrészt azon, hogy mégis mennyi lehet egy ilyen helyen kajálni, és azon, hogy álmodom-e. Nagyon örültem, hogy itt ülök szemben Andyvel, akit immár a barátomnak mondhattam. És nem csak sima barát. Hanem BARÁT. Csupa nagybetűvel.
     Miután megettük a kaját, rendeltünk egy üveg bort. Andy férfiként is illendően viselkedett: ő rendelt bort, ő kóstolta meg először, aztán öntött nekem is.
     - Magunkra! - mondtuk egyszerre, mikor koccintottunk, és leittunk belőle egy kortyot. Mivel nem igazán iszom alkoholt, egyből megéreztem.
     - Szóval, mesélj, hogy érzed most magad?
     - Úgy érzem magam, Miss Brown, mint aki az amerikai álmot éli. Van egy sikeres bandám, egy gyönyörű nőm, egy kocsim, sikeres heteim, és boldog vagyok. Kell ennél több?
     - Ezek szerint igazán kellemes lehet most az Ön helyében lenni, Mr. Biersack.
     Egy pillanatra átsuhant valami az arcán, amit nem tudtam mire vélni, de olyan gyorsan eltűnt, hogy úgy gondoltam, megeshet, hogy csak oda képzeltem.
     - Valahogy úgy. És Ön, Miss Brown? - folytatta a magázós játékunkat.
     - Rendkívül jól érzem magamat, ami azt illeti. Romantikus hangulat, az Ön társasága, ez a kilátás, ezek az illatok, és az ételek mind-mind tökéletessé teszik ezt az estét. És az a szép szál rózsa, amit a kapuban nyújtott át, már csak hab a tortán. - feleltem.
     - Megnyugtató, hogy egy olyan helyre hozhattam a kisasszonyt, ahol jól érzi magát. - kortyolt a borába.
     - Nem a hely a lényeg. Hanem a társaság. - mondtam titokzatosan, és én is ittam egy apró kortyot az italomból.
     Az idő gyorsan telt, a pohár bor gyorsan elfogyott, a vendégek gyorsan szállingóztak hazafele, mikor mi még mindig csak beszéltünk, és beszéltünk, és beszéltünk. Annyi bepótolni valónk volt, most volt időnk megismerni a másikat. Elmondta, hogy a bal kezén az egyik körmét mindig vörösre festi, mégpedig azért, mert számára ez a szin jelenti a lelki erőt, és a reményt. Én elmondtam, hogy a számitógépemen mindig kiüritem a Kukát, mert zavar, ha nem üresnek mutatja az ikonja. Ő elmondta, hogy imád interjúzni Bryan Starzzzal, én meg elmondtam, hogy amióta irni tudok, szinte le sem tettem a tollat a kezemből. Kölcsönösen árultunk el egymásnak dolgokat, és igy szépen megismertük egymást. Minden tökéletes volt. Hirtelen azt vettem észre, hogy már nem is a szavait figyelem leginkább, hanem a hangját. Egyszerűen lenyűgözve hallgattam a lassú, mély szavakat, és nem birtam betelni vele. De sajnos az étterem már zárt, igy kitessékeltek minket, mi meg nevetve indultunk vissza Andy autója felé. Épp egy sztorit mesélt nagyvidáman, egy interjúból.

Én egy komoly művész vagyok, és csak komoly, művészi kérdésekre válaszolok

     - ... és akkor azt mondtam neki: Én egy komoly művész vagyok, és csak komoly, művészi kérdésekre válaszolok! De ilyen nagyon kemény arccal, érted! Aztán később leszaladtam, és visszakiáltottam: Tudod mit? Én egy komoly művész vagyok! És amit én csinálok, az művészi művész művészet! [arty art art, Bryan Starzzz Interview with Black Veil Brides #6]
Nem birtam abbahagyni a nevetést akkor sem, mikor beszálltunk az autóba. Nagyon vidámak voltunk mindketten, és a megengedettnél kicsit gyorsabban is mentünk talán. Menet közben Andyre mosolyogtam, ő meg vissza. Meghitt pillanat volt, és megköszöntem magamban az égieknek ezt a tökéletes estét.
     Aztán a csomagtartó hatalmas robajjal leszakadt az autóról, előttem pedig minden elsötétedett.

8. rész 1/2

     Bár némiképp sajnáltam Julietet, nem tudtam vele teljes mértékben együtt érezni; a boldogság és megkönnyebbülés hurrikánja tombolt bennem, és teljesen magával ragadott. Nagyon, nagyon nagy erőfeszítések árán tudtam csak megállni, hogy elmosolyodjam.
     - Hogy...tessék? - kérdeztem tettetett értetlenkedéssel, és hátra léptem egyet. Már nagyon kicsi kellett, hogy felsikítsak örömömben.
     - Szakítottam Juliettel. A pillanattól fogva, hogy találkoztunk a koncerten, valahogy vágyódtam utánad. Bevallom, féltékeny és morcos voltam, ugyanis CCnek is tetszettél. - nevetett. - De megmondtam neki, hogy... hát, hogy kopjon le, érted...
 

,,nevetett"

Miközben beszélt, zavartan vakarta a tarkóját, aztán az utolsó szavaknál zsebre vágta a kezét, és félénk pillantással várta a reakciómat. Én léptem kettőt előre, és már nagyon közel voltunk egymáshoz. Nem bírtam magammal; magamhoz rántottam gyakorlatilag, és megcsókoltam.
     Én a pólója nyakát szorongattam, ő pedig átölelt a teletetovált kezével, a másikkal pedig a hajamba túrt. Már nem tudtam visszafogni, és elmosolyodtam. Egy kicsit elszakadtam tőle, és égető űrt éreztem az ajkai helyén. Belenéztem a gyönyörű, kék szemeibe, és mostmár mindkét kezével a derekamat ölelte át. Már nem is érezhettem volna magam boldogabbnak.
     Felajánlotta, hogy hazakísér, én pedig természetesen elfogadtam. Már későre járt az idő, sötét volt, és amúgy sem akartam egyedül menni, ha mehettem Andy mellett is. Megfogta a kezem, és szorosan mellé húzódva gyalogoltam le azt a pár utcát, ami a lakásig van. Túl rövidnek éreztem az utat, és mikor a ház előtt álltunk, szinte képtelen voltam elengedni a barátom kezét. Hm. A barátom. Andy Biersack, a Black Veil Brides frontembere a barátom. Ehhez is nehéz lesz hozzá szoknom, de természetesen nagy örömmel teszem.
     Andy felém fordult, és közel hajolva ismét megcsókolt. Soha, semmi szebbet nem éltem át életemben, mint amit az a pillanat adott. Mikor ismét levegőhöz jutottunk, megszólalt.
     - Ünnepeljük meg magunkat. Menjünk el a Titanium Rose-ba. Egy kis romantikus, gyertyafényes vacsora, tudod. Esetleg holnap este? Holnap péntek van. - mondta, meg se várva, hogy megmondjam, alkalmas-e. Egyértelműnek vette, hogy elmegyünk vacsorázni ebbe az étterembe. Még nem hallottam róla, de ha Andy azt javasolta, akkor biztos csak jó lehet.
     - Rendben. Mondjuk 8kor? - kérdeztem, majd az ajkamba haraptam.
     - Itt leszek érted. - válaszolta, majd elhúzódtunk egymástól. Hirtelen mindent hidegnek és magányosnak éreztem Andy ölelése nélkül. De már elfordult, és elindult a srácokkal közös háza irányába. Mosolyogva megvártam, míg Andy befordul a sarkon, aztán nem törődve azzal, mekkora zajt csapok, felcaplattam hipergyorsaságban a lépcsőn, lusta voltam megvárni a liftet, és rohantam a szobámba. Na ilyenkor jó, ha anyámék valahol máshol vannak.
     Nem érdekelt, hány óra, én azonnal hívtam Sophiát, aki 2 kicsengés után felvette. Szegény, már este 11 volt, és én egy hatalmas sikítással tettem süketté ébresztés gyanánt. Not bad, ezért jövök neki egyel.
     - Mivan, basszameg, elgurult a gyógyszered? Tudod, te hány... - nem hagytam, hogy befejezze.
     - ANDY SZAKÍTOTT MIATTAM JULIETTEL ÉS MOST EGYÜTT VAGYUNK!
     - Öhm, leszbikus vagy?
     - NEM JULIETTEL, TE IDIÓTA! - nevettem. - ANDYVEL! ANDY BIERSACK A PASIM!
     Ezt a kijelentésemet 10 másodperc csend követte, majd én kaptam egy kis süketséget kölcsönbe a bal fülemre. Azt hiszem kvittek vagyunk.
     - HOGY MICSODA?? AZT A ROHADT, EZT NEM HISZEM EL! EZ... Ez... te jó ég... - mondta, és úgy sikoltoztunk örömünkben, mint mikor megtudtuk, hogy megvan a jegyünk a Misfitsre.
    - És holnap vacsorázni megyünk, úgyhogy segítened kell kiválasztani a ruhát!

     Másnap Sophiával elmentünk egy puccos ruhaboltba, ahol kifejezettem ilyen alkalmi ruhadarabokat lehetett kapni, de egész olcsón. A belvárosban, egy bazi nagy plázában volt az üzlet, reggel jött Sophia, motorra pattantunk, és elindultunk. Útközben azon töprengtem, milyen ruha illene az extrém személyiségemhez; végül arra gondoltam, hogyha már a hajam és a sminkem is eltér a megszokottól, a ruha valami konszolidáltabb szépség legyen. Ebben meg is egyeztem magammal, és szinte már vártam, hogy odaérjünk.
     Az ottani eladónak lelkesen ecseteltem a részleteket; első randi az álompasival, és tökéletesen szeretnék kinézni, a hajamat nem fogom össze, a sminkem is a szokásos lesz, tehát extrém megjelenés, nem ártana valami hozzám illő ruha, ami szép, vad, és egyben visszafogott is. Ja, és természetesen fekete. Szegény lánynak nem volt könnyű dolga, de nagyjából negyed óra céltalan keresgélés után kihúzott egy vállfát a többi közül, amin egy fekete csipkéből készült ruhaköltemény várta, hogy felpróbálja valaki. Mondjuk én. Első pillantásra beleszerettem, és hálát adtam az égnek, hogy tökéletesen illet rám.

Kicsengettem a ruháért 40$-t ugyan, de teljesen megérte. Gyönyörű volt, és tökéletes erre az estére. Napközben Sophia nálunk maradt, és mindenféléről beszélgettünk; David kiment valahova külföldre, meglátogatni pár rokont, és Sophia egész jól viseli. Jó, mondjuk már nagyon régóta együtt vannak, és Sophia alapból sem egy féltékeny típus. A ruhát hazaérkezéskor gondosan leterítettem a szobámban, hogy ne legyen rajta gyűrődés, vagy piszok, vagy bármi. Nyomtam rá pár fújást a parfümömből, és visszamentem Sophiához a nappaliba.
     Ebédre rendeltünk pizzát, én viszont utána már nem ettem sokat, egy-két almát esetleg, aztán annyi. Este hatkor már nagyon bezsongtam, de Sophiának volt egy jó ötlete arra, hogyan nyugtassa meg a szívem, ami majd kiugrott az örömtől és az izgatottságtól. Összekapcsolta a telefonját a TV képernyőjével, és egy jógaoktató videót nyomott be. Lefeküdt a földre, és azt mondta, próbáljunk meg jógázni mi is. Nagyon nevettünk, mert bizonyos pozíciókban gyakorlatilag eldőltünk, és felborítottuk egymást. Szinte észre sem vettem, hogy már negyed nyolc van, de mikor feltűnt, elmentem a fürdőszobába megcsinálni az arcom. A hajam először nem akart úgy állni, ahogy kellett volna, de végül sikerült egyenesre vasalni. A sminkemre nagyon büszke voltam, ugyanis nagyon szépre sikeredett. A ruhámra néztem, kifújtam a levegőt, és felvettem a fekete ruhacsodát. A tükörben teljesen elégedett voltam magammal mindaddig, amig el nem kezdtem felfedezni apróbb hibákat magamon. Szerencsére nem volt sok időm búslakodni, ugyanis a nappaliból betrappolt a barátnőm, kezében a mobilommal, amiből az In The End refrénje szólt. Boldogan kaptam ki a kezéből, és próbáltam nyugodt hangsúllyal a telefonba szólni, csak lazán. Természetesen iszonyúan feszült voltam, hiszen már egy szavától is úgy éreztem, beleremeg a föld, annyira dobog a szívem.
     - Szia! - szólt bele iszonyúan dögös, lassú, szexi hangjával, most még meg is toldotta egy kis flörtölő hangsúllyal.
     - Szia! - feleltem, és csak imádkozhattam, hogy ne remegjen a hangom. - Merre vagy?
     - Nemsokára odaérek. Elviselhetetlen volt ez a nap, de végre itt leszel velem. Körülbelül 5 perc.
     - Várlak, szia! - azzal letettem.
     Sophiával egymásra mosolyogtunk, és azt mondta, úgy látja, lassan ideje hazamennie. Megköszönte, hogy itt volt, sok sikert kívánt nekem, és kilépett az ajtón. Vártam, hogy megszólaljon a csengő, és még egyszer végigmentem magamon a szememmel a tükörben. A hajam rendben, sminkem rendben, ruhám rendben. Innen már csak rajtam múlik. Hamarosan ismét rezegni kezdett a telefonom, jelezvén, hogy SMS-t kaptam. Izgatottan nyúltam érte, de hamar lehervadt az arcomról az izgatottság. Csak anyám kérdezte, minden rendben van-e, és szólt nekem, hogy holnap éjjel hazajönnek, ne ijedjek meg, ha esetleg felébresztenének. Mondtam, hogy rendben, és nincs semmi baj, érezzék jól magukat, és várom őket haza. Az üzenet elküldése után még idegességemben elrágtam egy marék rágót egyszerre, aminek citrom íze volt. Nem mentolos, citromos. Imádtam az izét, és most valamiért úgy éreztem, ez kell. hogy nyugodtabb legyek. Be is vált.
     A következő SMS már Andytől jött. ,,A ház előtt várlak, Gyönyörűm." - írta. A ,,Gyönyörűm"et nagybetűvel kezdte, mintha csak a nevem része lenne. Elmosolyodtam, felkaptam a kulcsomat, és lerohantam a lépcsőn. Már amennyire egy telitalpú fekete magassarkúban rohanni lehet.
     Amikor megláttam, azt hittem, kimerítette azt a lehetőséget, hogy aranyos legyen. Egyszerűen szemkápráztató volt, ahogy kinézett. Természetesen imádtam a stílusát, megőrültem érte, de egyszerűen elképedtem ezen az öltözéken.

Azonban ő sem csalódott bennem; tágra nyílt szemekkel figyelte, ahogy felé lépkedek, és olyan tekintete volt, mint egy kisgyereknek, amikor meglátja a hőn áhított ajándékot a karácsonyfa alatt. Meg se tudott szólalni, és mire már ott voltam, egy csókkal teljesen elfojtottam minden szót, ami a torkán kicsúszhatott volna.

HOLNAP FOLYTATOM

7. rész

     Reggel sokkal vidámabban ébredtem. Adtam Sophiának ruhát aznapra, mivel végül nálunk aludt, együtt készültünk a suliba, majd mögém pattant a motorra. Az úton sokat viccelődtünk, és megállapítottuk, hogy Andy csalfa és bunkó, szóval nem érdemes foglalkoznom vele többé.
     Az iskolánál az épületnek háttal szálltam le, épp nevettem Sophia utolsó viccén, mikor barátnőm lefagyott. Az arcát fürkészve azt kérdeztem, mi történt, mi baja van, amikor még mindig leesett állal a kapu felé mutatott. Megfordultam, és megmerevedtem, mikor megláttam, amit Sophia.
     Andy egy bazi nagy csokor rózsával várt engem. Elképedni sem volt időm, ugyanis a barátnőm észbe kapott, és a karomnál fogva befele kezdett húzni. Hagytam. Nem akartam Andyvel beszélni, nem érdekelt semmi. Nem érdekelt, hogy hangosan szólongat nekem, és a bocsánatomat kéri. Nem érdekelt a rózsa sem. És nem érdekelt a szívem, ami a sírás határára kergette a lelkemet. Ha nagyon akarnánk, se lehetnénk együtt Andyvel. Ha Juliet háta mögött képes volt engem megcsókolni, akkor mögöttem is képes lesz egy másik lányt. De azt is tudtam, hogy nem játszhatjuk örökké, hogy elszaladok előle. Valamikor beszélnünk kell róla. Csak nem most.
     A mobilom folyamatosan a ,,Prophet" szót villogtatta nekem, alatta pedig a ,,Hívás fogadása" funkció várta bizalomgerjesztően szép zöld gombon, hogy felvegyék vele a kagylót. És én engedtem neki. Még csak levegőt sem vehetett, már elkezdtem beszélni.
     - Andy, nem teheted ezt Juliettel. Ő a párod, engem meg alig ismersz. Nem csinálhatod ezt, a háta mögött pedig nem fogok veled összejönni, semmiképp sem. Ezt így nem lehet. Szia Andy - majd mielőtt bármit is mondhatott volna, megszakítottam a vonalat.
     Egész nap rosszkedvű voltam, és nyomott, miközben folyamatosan jöttek az SMSek. ,,Miranda, kérlek, beszéljük meg." ,,Nem akarom igy lezárni. Ez több, nem érhet így véget, te is tudod." Minden egyes betűvel rosszabbul éreztem magamat. Féltem, hogy Juliet rájön, pedig én még el is löktem magamtól Andyt. A gondolataim annyira eköré ágyazódtak, hogy még arra sem figyeltem igazán, hogy hol lehetek. Monoton, álmos, unott fejjel szenvedtem végig a napot. Egyedül akkor tudtam másra gondolni, amikor megjelent Justin barátnője, Sarah. Szőke haját raszta tincsekben hordta fején, barna szemeivel egy sötétkék keretes szemüveg mögül szemlélte a körülötte lévő világot. Orrában kis kőpiercinget, a nyakában álomfogó medálos nyakláncot hordott. Igazi természetes szépség volt. Átlagos magassága volt, vékony testalkata, még gimibe járt. Hasonlóan földszínű és bő, laza ruhákat hordott, mint Justin, de ugyanolyan jófej volt, humoros és frappáns, mint a barátja. Nem érdekelte mások véleménye, csakis Justiné. Mikor meglátták egymást, a lány mosolyogva rohant oda hozzá, és a nyakába ugorva megcsókolta. Olyan jó volt látni őket, hogy akaratlanul is elmosolyodtam. Ennivaló pár voltak, még akkor is, ha átlag ember szemével nézve furcsák. Szerintem pont így voltak tökéletesek.
    Iskola után óvatosan mentem ki, de Andy nem volt ott. Egyből hazamentem Sophiával, nem szerettem volna még csak véletlenül sem találkozni vele. Barátosném felszedte a cuccait, megölelt, majd hazament. A telefonom megcsörrent, és ismét Andy csengőhangja töltötte be a szobát. Nagy levegőt vettem, és felvettem.
     - Mond.
     Erre nem számított, azt hitte, megint nem hagyom szóhoz jutni. Azonban mikor realizálta, hogy hagyom, hadd mondja, mit szeretne, egyből megeredt a nyelve.
     - Teljesen igazad volt, de nem Juliet háta mögött szeretnék veled lenni. Képes lennék érted szakítani vele.
     - Nem az a kérdés, mit lennél képes megtenni. A kérdés az, hogy Te mit akarsz.
     - Veled lenni.
     - Szerintem gondold át. Nem akarhatod ezt. Adj esélyt Julietnek, beszélj vele. Nem megoldás, ha egyből szakítotok. - azzal letettem, nem akartam tovább hallgatni a mondókáját. A hangja után csak a csend maradt. Ez nem volt kellemes csönd. Kínos volt, és sötét. Magányos csend volt ez, és egyre inkább magába zárt, ami nem tetszett, úgyhogy feltekertem a hangerőt, és betettem egy kis zenét, és a jegyzeteim fölé hajoltam. Az írás mindennél jobban ki tudott kapcsolni; belecsöppenni egy világba, amelyet te formálsz tökéletessé, majd szavakra bontod, és megosztod másokkal. Nincs ennél gyönyörűbb ebben a rusnya, kietlen társadalomban. Az én könyvem, az én világom; és nemsokára mások is a kezükben tarthatják majd.
     A 26 fejezetes irományomnak már az egy harmada készen volt véglegesen, amikor kopogás zökkentett ki a gondolataimból. Hátra sem fordultam, és szóltam, hogy szabad. Anyukám megkérdezte, kérek-e vacsorát, de én nemet mondtam, mert nem voltam éhes.
     - Ha mégis az lennél, találsz a hűtőben majd egy kis harapnivalót. Jó munkát szívem! - mondta, kiment, és az ajtó mögötte nyikorogva csukódott be. Na igen, nem ártana néha megolajoznom.
     Bár az írás eddig mindig segített, Andy a fejemben egyszerűen nem hagyott nyugodni, ezért úgy döntöttem, sétálni megyek, kicsit kiszellőztetni a túlzsúfolt fejemet. Furcsa este volt. A megszokott, nyugodt, narancssárga égnek, ami ilyenkor volt, nyoma veszett; helyette szinte rémülten festette a lenyugvó nap vibráló tűzpirosra az égboltot. Nagyjából 2 utcányira jártam, mikor megpillantottam egy játszóteret. Az egyik padon egy fekete ruhába öltözött férfi foglalt helyet, és gondolkodott. Hátulról láttam ugyan, de jól kivehető volt végig tetovált bal karja, komoly testtartása, és fekete farmermellénye, amin...

Jaj ne.
A ,,Prophet" szó díszelgett.
A francba. Direkt nem mentem a Black Flower felé, hogy ne találkozzunk. De valahogy megbabonázott: csak néztem őt, ahogy felidéztem mindent. Ahogy szorított magához, ahogy csókolt, milyen lágyan, milyen szeretettel. Arra eszméltem fel, hogy felé lépdelek. Lassan, nyugodtan nyújtottam felé a kezemet, és megérintettem a vállát, mire hirtelen összerezzent, majd rám nézett. Mikor felismerte, ki vagyok, zavartan pattant fel a padról.
     - Öhm... Miranda... Szia....
     - Szia Andy - mondtam halkan. - Hogy vagy?
     - Hát... - láttam rajta, hogy el akarja mondani, mi zajlik benne, de nem szerette volna minden gondolatát rám ömleszteni, úgyhogy inkább annyit mondott: - Élek. És te?
    - Velem is  valami ilyesmi a helyzet. - válaszoltam. Pár másodpercig néztük egymást. Tökéletes csend telepedett közénk. Ez nem volt magányos, üres, sötét, és nehéz, mint amikor letettem a telefont; ez vibráló volt, kedves, és mégis harsány. A szemébe nézve olyan érzésem támadt, mintha a gondolataimban akarna olvasni.A csend legyűrt mindent, és ahogy őt néztem, minden elveszett. A csend és a vágy, hogy vele lehessek, mindenen felül kerekedett. Csupán az önuralmamon nem.
     - Akarsz... hintázni?
     - Ja, miért ne?
     Andy mellé telepedtem, egy másik hintára, ő pedig nekidöntötte a homlokát a hideg fémláncnak, és behunyta a szemét. Egy pillanatra mintha megnyugodott volna, és mikor kinyitotta a szemét, a háborgó, szomorú nyugtalanság eltűnt. Ismét rám nézett, és valamivel mintha vidámabb is lett volna.
     - Hogy haladsz a könyvvel?
     - A fele nyomtatásra kész. A másik felét még szerkesztgetni kell itt-ott.
     - Hogy hogy nem árulod el senkinek, hogy miről írsz?
     - Félek, hogy ellopják.
     - Igazából megértem. Én sem adom ki a dalaimat, míg meg nem oldom, hogy ne lophassák el a dallamokat, meg a többit. Érted.
     - Persze, hogy értem.
     Andy hirtelen felszabadult, és felpattant.
     - Ott a libikóka! - azzal odaszaladt, én pedig nevetve követtem.
     - Te nagy gyerek! - mondtam, és levettem a bakancsomat, akárcsak ő. Zokniban rohangásztunk mindketten a játszótéren. Hölgyeim, és Uraim, az érett, felelősségteljes felnőttek. Andy elővett a táskájából egy flakon vizet, és hirtelen rám löttyintett belőle. Sikoltozva ugrottam félre, majd elkezdtünk birkózni. Végül, mikor megszereztem a palackot, a tartalmának jó részét a fejére öntöttem. Mosolyogva nézett rám, próbált szigorú arcot vágni, de nem ment neki. Levettem a vékony, vizes pulcsimat, ami alól fekete rövid ujjú póló tűnt elő. Ledobtam a táska mellé, és amikor megláttam, hogy Andy fogócskázni akar, kacagva elhúztam előle a csíkot. Mikor elkapott, csikizett, és közben szorosan magához húzott. Nem tudom, tudatosan-e, vagy direkt, mindenesetre jólesett.
Még játszottunk a játékokon, majd mikor kifáradtunk, visszaültünk a hintákra.
     - Kezdem érteni, miért imádják ezt a helyet a lurkók - mondta, majd kézfejével letörölte a verejtékcseppet a homlokáról.
     - Én is. Rég játszottam ilyen jót, köszönöm.
     - Szintén. Szoktunk hülyülni a bandával, de most... valahogy szabadabb voltam.
     - Maradt még a vízből? - kérdeztem, majd mikor Andy felém nyújtotta a palackot, kiittam a megmaradt tartalmát.
     - A banda többi tagjának is van barátnője? - tudakoltam Andytől, miközben megtöröltem a számat. a kezemmel.
     - Ashleynek mindig van, és sosincs. Nem képes megmaradni egy nőnél. Jake csaja Anna, őt bírjuk, bár kicsit sem konyít a zenéléshez, csak a hallgatásához. Jinxxnek nincsen, CCnek pedig van, csak sosem tudom megjegyezni a nevét. Erről CC-t kérdezd, ő biztos tudja.
     - És... Juliet? Ő zenész?
     Szinte éreztem, ahogy Andy álla megfeszül. Nem kellett volna szóba hoznom.
     - Igen, énekel, nem is rosszul. Van pár dala fent a neten. És... szépen gitározik.
     - Látod, már csak ezért is vele kellene maradnod. - mondtam, és egy nagyot sóhajtottam. - Ő megérti a hírnévvel járó macerákat. Jobban megért téged is.
     Andy felállt elém lépett, felsegített a hintáról engem is. Égszínkék tekintetét komolyan, és erősen fűzte az enyémbe.
     - Miranda. Én szakítottam Juliettel.

Meglepi bejegyzés - 1000 kattintás!

     Gyerekek, én lefagytam.
     Tegnap este bejelentkezek, hogy befejezzem a 6. részt, rámegyek a blogger Irányítópultjára, és mit látok???*-*
  

Tegnap pont elkaptam, és lefotóztam, valamikor 19 óra tájt.

Ez a jelenlegi állás (2015.05.09. 15:07)

    Mielőtt belekötne valamelyik ,,jóakaróm"; a saját kattintásokat nem számolja bele, mert beállítottam, szóval abszolút TI értétek el ezt az ezres olvasottságot! (Jó, mondjuk ezt már tudtátok, mert mindenhova kiírtam a legutóbbi rész linkje mellé xD) Nos, sikeremen felbuzdulva, úgy döntöttem, kicsit beavatlak titeket az írási folyamatba, elmondok pár bennfentes infót a sztoriról, csak hogy jobban belelássatok a dologba^-^

Hogyan írok meg egy részt?
A sztorit már az első rész megírásakor tudtam, és aszerint próbálok haladni. A hatodik résznél elcsúszott a terv, nem úgy folytattam a sztorit, ahogy eredetileg akartam, de úgy éreztem, nem jó, ha minden rész a Black Flowerben játszódik, így végül Andy a Santa Monicai tengerparton csókolta meg Mirandát.
A részeket nem közvetlen gépre írom, ugyanis általában a suliban jutnak eszembe részletek, így a kedves kis mindenes füzetembe írogatok mindent, és onnan gépelem be délutánonként. Ilyenkor mindig módosítgatok, de a szöveg nagyrészt ugyanaz marad, mint ami a jegyzetemben volt. Egy rész átlagosan 3 és fél A4es oldalt tesz ki, de például a legutóbbi, hatodik rész 6 teleírt oldalt követelt a füzetemből, amit kicsit sem bánok, sőt^^

Ezek a jegyzetek valahogy így néznek ki. Ez 2 oldal a 6. részből. Tudom, rondán írok, és a kamerám is sz*r, de most na. NAILED IT.

 Érdekes tények a történetről

• A raszta szereplő, Miranda iskolatársa, Justin azért kapta ezt a nevet, mert 2 Justin Bieber rajongó barátosném is olvassa az oldalamat, és ezzel szerettem volna mosoly csalni az arcukra.
•  Először Ashleyvel akartam összehozni Mirandát. Aztán egyszer csak arra eszméltem, hogy már Andyt írtam bele, úgyhogy így maradt .
• Író szeretnék lenni, ezért bontogatom a szárnyaimat fanficek terén.
• Miranda meg azért Miranda, mert ez volt az első külföldi nő név, ami eszembe jutott.
• Tervezek készíteni karaktert több ismerősömről is. Kíváncsi vagyok, felismeritek-e majd magatokat, srácok! :3
• Santa Monica a valóságban is nagyjából fél órányira van Los Angelestől.  És a tengerpart is ott van, Santa Monica State Beach néven. Egyedül a stég nem létezik.

A Gugli Mepsz nem hazudik

Santa Monica State Beach

Naaaaaagyon köszönöm még egyszer az 1000 kattintást, én rendületlenül haladok előre, és folytatom a történetet nektek! Jut eszembe, a következő rész valószínűleg hétfőn kerül fel az oldalra. Szóval legyetek résen c: ^^ Sziasztok!