8. rész 2/2

     Mikor ismét ráemeltem a tekintetemet, egyből elmosolyodtam, akárcsak ő. Szorosan öleltem magamhoz, és beszívtam az illatát.
      - Sosem jártam még a Titanium Rose-ban. Merre van? - kérdeztem.
      - Azzal ne bajlódj, úgyis az én kocsimmal megyünk. - mondta, majd gyalogoltunk pár métert az autójáig. Gyönyörű szép, fekete kocsi volt, a belseje tiszta, kényelmes, és jó illatú. Andy öltönyben pedig eszméletlen jól nézett ki. Hiába olvadtam el az alapból észbontó stílusától, az elegancia mindenkit vonzóbbá varázsol, pedig azt hittem, Andy már kimaxolta a szexisten fogalmat.
      Az autóban Misfits szólt, Andy az ujjaival dobolt a kormányon ütemre, én pedig az aktuálisan menő dalt dúdoltam, és a lábamat mozgattam fel-le. Nem sokat beszélgettünk, egyrészt mert Andy az útra figyelt, másrészt én meg Andy külsejére. Képtelen voltam levenni a szememet róla, egyik piros lámpánál rám nézett, elmosolyodott, és megkérdezte, mi olyan érdekes.
     - Csak még nem láttalak igy kiöltözve, és hát... Ami azt illeti, fantasztikusan nézel ki.
     - Téged nem überel semmi. - mondta, és visszapillantott a lámpára, miközben a keze a sebváltóról az én kezemre csúszott. Nem tudom, hányszor mosolyodom el Andy mellett, de ha több százszor, az sem érdekel. Megérte a fülig érő vigyorgást.
      Megérkeztünk az étterembe, és tátva maradt a szám. Egy nagy, babakék alapon kis levendulacsokor mintás tapétával kidíszített teremben voltunk, minden asztalon krémszínű selyemterítők, és 2-2 mécses. Az üveg tető felől az egyre sötétedő ég színezte a termet, és ezzel nagyon hangulatos volt. Kis hangfalakból dallamos, jazz szerű zene szólt halkan, aminek nagyon örültem, mert ezeket a helyeken általában klasszikus darabokat hall az ember. Egy falnál lévő asztal felé vezetett minket a főpincér, amin egy ,,Mr. Biersack" feliratú, kis papírtáblácska jelezte, hogy ehhez az asztalhoz ám nem ülhet akárki, csak mi ketten. Andy kihúzta nekem a széket, majd helyet foglalt velem szemben. A pincér megkérdezte, mit kérünk inni, Andy pedig nagyon húzta a száját, mert szeretett volna egy kis bort inni velem, ha már ilyen elegáns helyen vagyunk, de nem volt benne biztos, hogy így vezethet, de szerettem volna méltó módon megünnepelni az estét, és biztos voltam benne, hogy egy-két pohár bor semmit sem fog ártani, úgyhogy megegyeztünk, hogy a vacsora végeztével megiszunk egy keveset, aztán a többit hazavisszük. Egyenlőre azonban csak egy-egy epres limonádét vállaltunk be.

Miután a pincér kihozta az italainkat, megkértük, hogy hagyja ott a menüt, mert még kérnénk egy kis időt az étel kiválasztására. Bólintott, majd elment kiszolgálni két másik asztalt itallal, ahova szintén nemrég érkeztek. Igazán muris volt nézni, ahogy Andy nagy komoly arccal böngészi az étlapot, mintha mérlegelne mindenféle tulajdonságot; árat, kalóriaértéket, fehérjetartalmat. Természetesen nem ezeken gondolkodott, de olyan zavarban voltam a hely miatt, hogy ilyen hülyeségekkel tereltem el a gondolataimat ellazulásképpen. Végül én is olvasgatni kezdtem a finomabbnál finomabb ételek között, míg végül megtaláltam a megfelelőt; sült bárányborda főtt petrezselymes burgonyával. Csodálkoztam, hogy egy ilyen elegáns és fényűző helyen adnak ilyen egyszerű kaját is, de örültem is neki. Andy a chef aznapi ajánlatát kérte: spenótos lasagne. Miután a pincér felvette a rendelésünket, és elment az asztaltól, a plafont néztük csendben. Már lement a nap, és a sötétkék ég arra késztette a felszolgálókat, hogy egy kis fényt varázsoljanak a helyiségbe. Körbementek, és meggyújtották az asztalokon lévő mécseseket. Gyönyörű volt, és hangulatos, igazán jól éreztem magamat a félhomályban. Egy jó darabig csak néztük egymást az asztalon könyökölve, aztán Andy felemelkedett, és megkérdezte, hogy tetszik a hely.
      - Ez egyszerűen fantasztikus, Mr. Biersack. - utaltam a hivatalosan hangzó elnevezésre a kártyán. Válaszul Andy megigazitotta egy mozdulattal az inggallérját, majd az orrára tette a kanalat, hogy ott marad-e.
     - Én egy komoly, érett felnőtt ember vagyok. - mondta óvatosan, nehogy lepottyanjon a kanál.
     - Ülj le fiam, egyes! - mondtam kacagva, és gyengéden leszedtem a kanalat az orráról.
     Az asztalra tett kezemet megfogta, és úgy nézett a szemembe. Nem tudtunk betelni egymással, de egy idő után sajnos kénytelenek voltunk, ugyanis a pincér meghozta az ételünket. Ebben az étteremben meglepően gyorsa volt a kiszolgálás, bár gyanitom, hogy a nagy épület másik felét egy giga konyha teszi ki, benne kiválóbbnál kiválóbb szakácsokkal, ugyanis ez az étel valami mennyei volt! Az első falatnál teljesen ledöbbentem, és gyorsan kaptam már be a másodikat, azt pedig lassan ízlelgettem. Nem éreztem magam éhesnek a zavartságtól, de akkor megkordult a gyomrom. Szépen, komótosan eszegettünk, és közben néztünk ki a fejünkből vagy felfele, vagy egymásra. Elgondolkodtam magamban, egyrészt azon, hogy mégis mennyi lehet egy ilyen helyen kajálni, és azon, hogy álmodom-e. Nagyon örültem, hogy itt ülök szemben Andyvel, akit immár a barátomnak mondhattam. És nem csak sima barát. Hanem BARÁT. Csupa nagybetűvel.
     Miután megettük a kaját, rendeltünk egy üveg bort. Andy férfiként is illendően viselkedett: ő rendelt bort, ő kóstolta meg először, aztán öntött nekem is.
     - Magunkra! - mondtuk egyszerre, mikor koccintottunk, és leittunk belőle egy kortyot. Mivel nem igazán iszom alkoholt, egyből megéreztem.
     - Szóval, mesélj, hogy érzed most magad?
     - Úgy érzem magam, Miss Brown, mint aki az amerikai álmot éli. Van egy sikeres bandám, egy gyönyörű nőm, egy kocsim, sikeres heteim, és boldog vagyok. Kell ennél több?
     - Ezek szerint igazán kellemes lehet most az Ön helyében lenni, Mr. Biersack.
     Egy pillanatra átsuhant valami az arcán, amit nem tudtam mire vélni, de olyan gyorsan eltűnt, hogy úgy gondoltam, megeshet, hogy csak oda képzeltem.
     - Valahogy úgy. És Ön, Miss Brown? - folytatta a magázós játékunkat.
     - Rendkívül jól érzem magamat, ami azt illeti. Romantikus hangulat, az Ön társasága, ez a kilátás, ezek az illatok, és az ételek mind-mind tökéletessé teszik ezt az estét. És az a szép szál rózsa, amit a kapuban nyújtott át, már csak hab a tortán. - feleltem.
     - Megnyugtató, hogy egy olyan helyre hozhattam a kisasszonyt, ahol jól érzi magát. - kortyolt a borába.
     - Nem a hely a lényeg. Hanem a társaság. - mondtam titokzatosan, és én is ittam egy apró kortyot az italomból.
     Az idő gyorsan telt, a pohár bor gyorsan elfogyott, a vendégek gyorsan szállingóztak hazafele, mikor mi még mindig csak beszéltünk, és beszéltünk, és beszéltünk. Annyi bepótolni valónk volt, most volt időnk megismerni a másikat. Elmondta, hogy a bal kezén az egyik körmét mindig vörösre festi, mégpedig azért, mert számára ez a szin jelenti a lelki erőt, és a reményt. Én elmondtam, hogy a számitógépemen mindig kiüritem a Kukát, mert zavar, ha nem üresnek mutatja az ikonja. Ő elmondta, hogy imád interjúzni Bryan Starzzzal, én meg elmondtam, hogy amióta irni tudok, szinte le sem tettem a tollat a kezemből. Kölcsönösen árultunk el egymásnak dolgokat, és igy szépen megismertük egymást. Minden tökéletes volt. Hirtelen azt vettem észre, hogy már nem is a szavait figyelem leginkább, hanem a hangját. Egyszerűen lenyűgözve hallgattam a lassú, mély szavakat, és nem birtam betelni vele. De sajnos az étterem már zárt, igy kitessékeltek minket, mi meg nevetve indultunk vissza Andy autója felé. Épp egy sztorit mesélt nagyvidáman, egy interjúból.

Én egy komoly művész vagyok, és csak komoly, művészi kérdésekre válaszolok

     - ... és akkor azt mondtam neki: Én egy komoly művész vagyok, és csak komoly, művészi kérdésekre válaszolok! De ilyen nagyon kemény arccal, érted! Aztán később leszaladtam, és visszakiáltottam: Tudod mit? Én egy komoly művész vagyok! És amit én csinálok, az művészi művész művészet! [arty art art, Bryan Starzzz Interview with Black Veil Brides #6]
Nem birtam abbahagyni a nevetést akkor sem, mikor beszálltunk az autóba. Nagyon vidámak voltunk mindketten, és a megengedettnél kicsit gyorsabban is mentünk talán. Menet közben Andyre mosolyogtam, ő meg vissza. Meghitt pillanat volt, és megköszöntem magamban az égieknek ezt a tökéletes estét.
     Aztán a csomagtartó hatalmas robajjal leszakadt az autóról, előttem pedig minden elsötétedett.