7. rész

     Reggel sokkal vidámabban ébredtem. Adtam Sophiának ruhát aznapra, mivel végül nálunk aludt, együtt készültünk a suliba, majd mögém pattant a motorra. Az úton sokat viccelődtünk, és megállapítottuk, hogy Andy csalfa és bunkó, szóval nem érdemes foglalkoznom vele többé.
     Az iskolánál az épületnek háttal szálltam le, épp nevettem Sophia utolsó viccén, mikor barátnőm lefagyott. Az arcát fürkészve azt kérdeztem, mi történt, mi baja van, amikor még mindig leesett állal a kapu felé mutatott. Megfordultam, és megmerevedtem, mikor megláttam, amit Sophia.
     Andy egy bazi nagy csokor rózsával várt engem. Elképedni sem volt időm, ugyanis a barátnőm észbe kapott, és a karomnál fogva befele kezdett húzni. Hagytam. Nem akartam Andyvel beszélni, nem érdekelt semmi. Nem érdekelt, hogy hangosan szólongat nekem, és a bocsánatomat kéri. Nem érdekelt a rózsa sem. És nem érdekelt a szívem, ami a sírás határára kergette a lelkemet. Ha nagyon akarnánk, se lehetnénk együtt Andyvel. Ha Juliet háta mögött képes volt engem megcsókolni, akkor mögöttem is képes lesz egy másik lányt. De azt is tudtam, hogy nem játszhatjuk örökké, hogy elszaladok előle. Valamikor beszélnünk kell róla. Csak nem most.
     A mobilom folyamatosan a ,,Prophet" szót villogtatta nekem, alatta pedig a ,,Hívás fogadása" funkció várta bizalomgerjesztően szép zöld gombon, hogy felvegyék vele a kagylót. És én engedtem neki. Még csak levegőt sem vehetett, már elkezdtem beszélni.
     - Andy, nem teheted ezt Juliettel. Ő a párod, engem meg alig ismersz. Nem csinálhatod ezt, a háta mögött pedig nem fogok veled összejönni, semmiképp sem. Ezt így nem lehet. Szia Andy - majd mielőtt bármit is mondhatott volna, megszakítottam a vonalat.
     Egész nap rosszkedvű voltam, és nyomott, miközben folyamatosan jöttek az SMSek. ,,Miranda, kérlek, beszéljük meg." ,,Nem akarom igy lezárni. Ez több, nem érhet így véget, te is tudod." Minden egyes betűvel rosszabbul éreztem magamat. Féltem, hogy Juliet rájön, pedig én még el is löktem magamtól Andyt. A gondolataim annyira eköré ágyazódtak, hogy még arra sem figyeltem igazán, hogy hol lehetek. Monoton, álmos, unott fejjel szenvedtem végig a napot. Egyedül akkor tudtam másra gondolni, amikor megjelent Justin barátnője, Sarah. Szőke haját raszta tincsekben hordta fején, barna szemeivel egy sötétkék keretes szemüveg mögül szemlélte a körülötte lévő világot. Orrában kis kőpiercinget, a nyakában álomfogó medálos nyakláncot hordott. Igazi természetes szépség volt. Átlagos magassága volt, vékony testalkata, még gimibe járt. Hasonlóan földszínű és bő, laza ruhákat hordott, mint Justin, de ugyanolyan jófej volt, humoros és frappáns, mint a barátja. Nem érdekelte mások véleménye, csakis Justiné. Mikor meglátták egymást, a lány mosolyogva rohant oda hozzá, és a nyakába ugorva megcsókolta. Olyan jó volt látni őket, hogy akaratlanul is elmosolyodtam. Ennivaló pár voltak, még akkor is, ha átlag ember szemével nézve furcsák. Szerintem pont így voltak tökéletesek.
    Iskola után óvatosan mentem ki, de Andy nem volt ott. Egyből hazamentem Sophiával, nem szerettem volna még csak véletlenül sem találkozni vele. Barátosném felszedte a cuccait, megölelt, majd hazament. A telefonom megcsörrent, és ismét Andy csengőhangja töltötte be a szobát. Nagy levegőt vettem, és felvettem.
     - Mond.
     Erre nem számított, azt hitte, megint nem hagyom szóhoz jutni. Azonban mikor realizálta, hogy hagyom, hadd mondja, mit szeretne, egyből megeredt a nyelve.
     - Teljesen igazad volt, de nem Juliet háta mögött szeretnék veled lenni. Képes lennék érted szakítani vele.
     - Nem az a kérdés, mit lennél képes megtenni. A kérdés az, hogy Te mit akarsz.
     - Veled lenni.
     - Szerintem gondold át. Nem akarhatod ezt. Adj esélyt Julietnek, beszélj vele. Nem megoldás, ha egyből szakítotok. - azzal letettem, nem akartam tovább hallgatni a mondókáját. A hangja után csak a csend maradt. Ez nem volt kellemes csönd. Kínos volt, és sötét. Magányos csend volt ez, és egyre inkább magába zárt, ami nem tetszett, úgyhogy feltekertem a hangerőt, és betettem egy kis zenét, és a jegyzeteim fölé hajoltam. Az írás mindennél jobban ki tudott kapcsolni; belecsöppenni egy világba, amelyet te formálsz tökéletessé, majd szavakra bontod, és megosztod másokkal. Nincs ennél gyönyörűbb ebben a rusnya, kietlen társadalomban. Az én könyvem, az én világom; és nemsokára mások is a kezükben tarthatják majd.
     A 26 fejezetes irományomnak már az egy harmada készen volt véglegesen, amikor kopogás zökkentett ki a gondolataimból. Hátra sem fordultam, és szóltam, hogy szabad. Anyukám megkérdezte, kérek-e vacsorát, de én nemet mondtam, mert nem voltam éhes.
     - Ha mégis az lennél, találsz a hűtőben majd egy kis harapnivalót. Jó munkát szívem! - mondta, kiment, és az ajtó mögötte nyikorogva csukódott be. Na igen, nem ártana néha megolajoznom.
     Bár az írás eddig mindig segített, Andy a fejemben egyszerűen nem hagyott nyugodni, ezért úgy döntöttem, sétálni megyek, kicsit kiszellőztetni a túlzsúfolt fejemet. Furcsa este volt. A megszokott, nyugodt, narancssárga égnek, ami ilyenkor volt, nyoma veszett; helyette szinte rémülten festette a lenyugvó nap vibráló tűzpirosra az égboltot. Nagyjából 2 utcányira jártam, mikor megpillantottam egy játszóteret. Az egyik padon egy fekete ruhába öltözött férfi foglalt helyet, és gondolkodott. Hátulról láttam ugyan, de jól kivehető volt végig tetovált bal karja, komoly testtartása, és fekete farmermellénye, amin...

Jaj ne.
A ,,Prophet" szó díszelgett.
A francba. Direkt nem mentem a Black Flower felé, hogy ne találkozzunk. De valahogy megbabonázott: csak néztem őt, ahogy felidéztem mindent. Ahogy szorított magához, ahogy csókolt, milyen lágyan, milyen szeretettel. Arra eszméltem fel, hogy felé lépdelek. Lassan, nyugodtan nyújtottam felé a kezemet, és megérintettem a vállát, mire hirtelen összerezzent, majd rám nézett. Mikor felismerte, ki vagyok, zavartan pattant fel a padról.
     - Öhm... Miranda... Szia....
     - Szia Andy - mondtam halkan. - Hogy vagy?
     - Hát... - láttam rajta, hogy el akarja mondani, mi zajlik benne, de nem szerette volna minden gondolatát rám ömleszteni, úgyhogy inkább annyit mondott: - Élek. És te?
    - Velem is  valami ilyesmi a helyzet. - válaszoltam. Pár másodpercig néztük egymást. Tökéletes csend telepedett közénk. Ez nem volt magányos, üres, sötét, és nehéz, mint amikor letettem a telefont; ez vibráló volt, kedves, és mégis harsány. A szemébe nézve olyan érzésem támadt, mintha a gondolataimban akarna olvasni.A csend legyűrt mindent, és ahogy őt néztem, minden elveszett. A csend és a vágy, hogy vele lehessek, mindenen felül kerekedett. Csupán az önuralmamon nem.
     - Akarsz... hintázni?
     - Ja, miért ne?
     Andy mellé telepedtem, egy másik hintára, ő pedig nekidöntötte a homlokát a hideg fémláncnak, és behunyta a szemét. Egy pillanatra mintha megnyugodott volna, és mikor kinyitotta a szemét, a háborgó, szomorú nyugtalanság eltűnt. Ismét rám nézett, és valamivel mintha vidámabb is lett volna.
     - Hogy haladsz a könyvvel?
     - A fele nyomtatásra kész. A másik felét még szerkesztgetni kell itt-ott.
     - Hogy hogy nem árulod el senkinek, hogy miről írsz?
     - Félek, hogy ellopják.
     - Igazából megértem. Én sem adom ki a dalaimat, míg meg nem oldom, hogy ne lophassák el a dallamokat, meg a többit. Érted.
     - Persze, hogy értem.
     Andy hirtelen felszabadult, és felpattant.
     - Ott a libikóka! - azzal odaszaladt, én pedig nevetve követtem.
     - Te nagy gyerek! - mondtam, és levettem a bakancsomat, akárcsak ő. Zokniban rohangásztunk mindketten a játszótéren. Hölgyeim, és Uraim, az érett, felelősségteljes felnőttek. Andy elővett a táskájából egy flakon vizet, és hirtelen rám löttyintett belőle. Sikoltozva ugrottam félre, majd elkezdtünk birkózni. Végül, mikor megszereztem a palackot, a tartalmának jó részét a fejére öntöttem. Mosolyogva nézett rám, próbált szigorú arcot vágni, de nem ment neki. Levettem a vékony, vizes pulcsimat, ami alól fekete rövid ujjú póló tűnt elő. Ledobtam a táska mellé, és amikor megláttam, hogy Andy fogócskázni akar, kacagva elhúztam előle a csíkot. Mikor elkapott, csikizett, és közben szorosan magához húzott. Nem tudom, tudatosan-e, vagy direkt, mindenesetre jólesett.
Még játszottunk a játékokon, majd mikor kifáradtunk, visszaültünk a hintákra.
     - Kezdem érteni, miért imádják ezt a helyet a lurkók - mondta, majd kézfejével letörölte a verejtékcseppet a homlokáról.
     - Én is. Rég játszottam ilyen jót, köszönöm.
     - Szintén. Szoktunk hülyülni a bandával, de most... valahogy szabadabb voltam.
     - Maradt még a vízből? - kérdeztem, majd mikor Andy felém nyújtotta a palackot, kiittam a megmaradt tartalmát.
     - A banda többi tagjának is van barátnője? - tudakoltam Andytől, miközben megtöröltem a számat. a kezemmel.
     - Ashleynek mindig van, és sosincs. Nem képes megmaradni egy nőnél. Jake csaja Anna, őt bírjuk, bár kicsit sem konyít a zenéléshez, csak a hallgatásához. Jinxxnek nincsen, CCnek pedig van, csak sosem tudom megjegyezni a nevét. Erről CC-t kérdezd, ő biztos tudja.
     - És... Juliet? Ő zenész?
     Szinte éreztem, ahogy Andy álla megfeszül. Nem kellett volna szóba hoznom.
     - Igen, énekel, nem is rosszul. Van pár dala fent a neten. És... szépen gitározik.
     - Látod, már csak ezért is vele kellene maradnod. - mondtam, és egy nagyot sóhajtottam. - Ő megérti a hírnévvel járó macerákat. Jobban megért téged is.
     Andy felállt elém lépett, felsegített a hintáról engem is. Égszínkék tekintetét komolyan, és erősen fűzte az enyémbe.
     - Miranda. Én szakítottam Juliettel.