6. rész

     - Az a lány ott az ablaknál, a fekete hajú, a vége meg zöld.
,, Basszus, basszus, basszus. Itt az egész banda. Hogy nem szúrtam ki őket előbb? Argh, rosszabb pillanatban nem is találkozhattunk volna. Francba" - szitkozódtam magamban, miközben magamon éreztem a tekintetüket. Kívül nem látszott rajtam semmi, nyugodtam iszogattam a limonádémat.
      - Jaaaa igen, akivel a Misfitsen találkoztunk. Hogy is hívták? - hallottam Jake kérdését.
      - Miranda. - Jinxx válaszolt.
      - Ki az a Miranda? -  kérdezte egy számomra ismeretlen női hang. Jaj ne. Még egy csak is. Lehetne ennél rosszabb a helyzet?
      - Ashley lerészegedett a Misfitsen, és egy szegény csajt odarángatott hozzánk bemutatni. Minek is nevezte? Ja igen. ,,Ő a legjobb barátom már... 2 perce!" - utánozta Andy Ashleyt részegen, és bár mindenki nevetett, valahogy az, akiről a vicc szólt, már nem volt ilyen lelkes, karba tett kézzel, mogorva arccal nézte a rajta viccelődőket. Az egész kis jelenetet láttam az ablaküveg visszatükröződés, csak a lányt nem láttam, mert Andy kitakarta a képből.
     - Mondjuk... nem is rossz a csaj. - nézett felém Ash. - Szerintetek elmúlt már 18? - kérdezte, mire mindenki kidüllesztette a szemét, majd elkezdett nevetni, mire Ashley szégyenlősen összehúzta magát. Én is elmosolyodtam. Már majdnem kiürült a poharam, azt terveztem, lassan megyek, és feléjük pillantottam. CC épp nézelődött, és pont kiszúrta, hogy rájuk néztem. Felállt, elkezdett kalimpálni, és jó hangosan szólongatni.
     - MIRANDAAAAAAAAAAA! - kiáltotta, mire minden vendég felém nézett. - MÁR RÉG NEM LÁTTUNK, GYERE IDE! HAHÓ! ITT VAGYUNK! - folytatta tovább. Éreztem, hogy egyre vörösebb leszek, és elkezdtem nevetni. Fej lehajtva, rázkódó vállakkal mentem az asztalukhoz.
     - Sziasztok! - ültem le egy székre, amit addigra CC elcsórt egy üres asztal mellől. - Hogy vagytok!
     - Helló neked is, semmi különös, lejöttünk lazulni kicsit a bandával, és Juliettel. - mondta Jinxx, Ashley pedig még mindig nevetett CC előző megnyilvánulásán.
     A fejemet lassan az Andy mellett ülő lány felé fordítottam. Gyönyörű teremtés volt, az öltözéke egyedi, és kinézetre kiköpött Sophia volt. Barna haja volt és sötét színű szeme, vékony testalkattal. Egyik karjával Andyt karolta át, és gyilkos tekintettel méregetett.

     - Szia, Miranda vagyok! - köszöntem neki félénken.
     - Tudom. - mondta flegmán, majd visszafordult a többiekhez. Azt tettem amit ő, a srácokra figyeltem inkább, nem érdekelt különösebben. Az annál inkább bökte a csőrömet, hogy Andy ilyen lánnyal van. Furcsa dolog. Épp CC mesélt nagyban, amikor a szemem sarkából azt vettem észre, hogy Andy figyel engem. Bár a tekintetem még Mr. Comán volt, de minden figyelmemet Biersackre irányítottam. Kicsit kirívóan nézett rám, az ajkába harapva. Még így is veszettül dobogni kezdett a szívem, pedig alig láttam. Nagyon lassan ránéztem, de mikor meglátta, hogy észrevettem, hogy néz, azonnal eltüntetett mindent az arcáról, és CC-t hallgatta tovább.
     Az egyik pincér szólt nekünk, hogy záróra van; észre se vettük, hogy már csak mi vagyunk a kávézóban. Andy felsegítette a kabátot Julietre, Ashley rám, és Andy barátnőjének szeme ismét szikrákat szórt felém.
     - Köszönöm az estét, srácok, remélem, még találkozunk!
     - Mi is! - mondta Andy, majd mikor Juliet elfordult, egy gyors kacsintást intézett felém.
     Zavartan, felkavarva mentem haza, millió kérdéssel a fejemben. Miért nézett rám igy? Miért Juliet jelenlétében? Kalandot akarna velem? Hiszen alig ismer...
     Oda a nyugalom.
     Egy szemhunyásnyit sem aludtam egész éjjel.
 helyette zenével nyugtatgattam a szívemet. A dallamok, ritmusok, és a net elterelte a gondolataimat valamennyire, vagyis legalább csitította a bennem kavargó, émelyítő érzést. Hirtelen ötlettől vezérelve rákerestem a Black Veil Bridesra Pinteresten. Ennyi képet talán a Google sem hoz ki. Imádják a srácokat a népek, a rajongóiknak külön neve van. BVB Army. Elképedtem, hány életet mentett meg a BVB. Vajon ők is tudják ezt?
      Másnap suli után egyből haza mentem. A könyvem már lassan kész volt, pár részt kellett kiszelektálni, és vihettem a kiadónak, aki már alig várta, hogy kész legyek végre. Izgatottam hajoltam a kéziratok felé, amíg meghallottam a Descending Angel refrénjét. Kétkedő nézéssel kerestem a telefonomat; mindenkinek külön csengőhangot állítottam be a telefonomon, és ez a csengőhang csak akkor szólt, ha olyan szám hívott, ami nem volt elmentve. Nem tévedtem: egy el nem mentett telefonszámot jelzett ki a telefon.
     - Igen tessék, Miranda Brown beszél. - szóltam bele egykedvűen. Pajkos nevetést hallottam a vonal másik végén, majd egy lassú, mély hang szólt a készülékbe.
     - Milyen hivatalos vagy. - mondta Andy. Megszédült velem a szoba, és már majdnem úgy voltam vele, hogy leteszem, de végül beleszóltam, imádkozván, hogy ne remegjen a hangom.
     - Nem tudtam, ki hív. Jut eszembe, honnan tudod a számomat?
     - Kinéztem Ashley telójából. Figyu, beszélnem kell veled. Tudod, hol van Santa Monica?
     - Hogyne tudnám! Rendszeresen járok oda a part...
     - Nagyszerű! - szólt közbe Prophet. - Oda tudsz menni olyan 5 körül?
     - Hát, most nem a legalkalmasabb, de megpróbálom megoldani.
     - Rendben, akkor majd ott találkozunk! Szia! - azzal letette.
     Percekig csak néztem a telefonomat, és már a ,,Hívás vége" felirat sem villogott, csak a megnyitott telefonkönyvem látszódott. Feleszméltem, és gyorsan elmentettem a számot, mintha attól félnék, álmodtam a hívást. De a szám ott volt, és a mentés után a telefonszám helyett a ,,Prophet" szó jelent meg. Kíváncsi voltam, mit akar, és mivel már háromnegyed 4 volt, elkezdtem összekészülni. Kivasaltam a hajamat, kihúztam a szemem, miegymás. Próbáltam csinosan festeni, mintha mindig így néznék ki, közben a legjobb formámat mutatom csak felé. Öltözködés közben azt éreztem, hogy nem kellene oda mennem. Ahogy húztam fel a dzsekimet, és megragadtam a kulcsaimat, ez az érzés erősödött, és addig nem csillapodott, míg ki nem értem az autópályára.Erősebben lüktetett bennem a félelem és a rossz előérzet ádáz keveréke, mint korábban bármikor. De azért csak mentem és mentem, meg sem állva Santa Monicaig. Felélénkülten, izgatottan, szinte félve szálltam le a motorról. Sisakomat a hónom alá csapva indultam a stég felé, amikor megpillantottam valakit. Óvatosan közelebb mentem, de mikor megláttam Andy farmermellényének hátát, már nem voltam olyan óvatos, kellemesen lépkedtem tovább. Leterítettem a dzsekimet, és ráültem. Nem mozdult, tovább nézte a vizet, és én sem akartam zavarni, szóval elkezdtem én is elmélkedni. Így ültünk egy darabig, aztán megvakarta a tarkóját, és megszólalt.
     - Juliet eléggé.... féltékeny típus.
     Nem válaszoltam, vártam, hogy folytassa.
     - Szóval, bocsi a tegnapi viselkedéséért.
     - Ezért hívtál ide? - kérdeztem. Nagyot sóhajtott, megmasszírozta az orrnyergét, miközben azt felelte, csak beszélnie kellett valakivel, hogy kiszellőztesse a fejét, hogy kiugorjon a mindennapokból. És, hogy nem tudja konkrétan megmondani ő sem.
      - Lenne.... egy kérdésem. - bukott ki belőlem. Kérdőn nézett rám.
      - Mi lenne az? - mondta.
     Libabőrös lettem, és izzadtságot éreztem a homlokomon. Gyerünk, Miranda, ki mered mondani.
     - Mióta is játszotok együtt?
     Nem mertem.
     - 2006. Azóta minden tag lecserélődött rajtam kívül.
     Andy elkezdett mesélni a banda történetéről, és én csak hallgattam, ahogy mesél. Láttam rajta, hogy egyre felszabadultabb, jobb kedve lesz, mert végre valaki meghallgatja. A mondandója végén pedig már mosolygott.
     - ... és most itt vagyunk. - fejezte be.
     - Wow, ez... Király. Úgy értem, itt van ez a banda, és tök sokan szeretnek titeket, meg jó zenét is játszotok...
     - Köszi. - mondta, és a csizmája orrát nézegette.
     - Te zenélsz?
     - Nem, pedig mindig is szerettem volna. Csak épp nincs hozzá tehetségem. Én az íráshoz értek, meg motorozni szeretek. Egyszer kipróbálnék valami extrém hobbit.
     - Gyere majd el velünk bungee jumpingozni. Szoktunk járni a bandával.
     - Tényleg? Ez nagyszerű! Nagyon szívesen mennék, köszönöm! - mondtam, és egymásra mosolyogtunk. Ajakpiercingje visszaverte a napfényt.
     - Jut eszembe a menésről, lassan indulni kéne - nézett Andy a lenyugvó napra. Már 6 óra volt.
     - Igen, lassan keljünk fel, és induljuk. - azzal felszedtem a dzsekimet, Andy a sisakomat, és elindultunk a motoromhoz a part másik végébe. Útközben megálltunk fagyizni, és iszonyú sokat nevettünk, volt már fél hét is, mire odaértünk. A motoromra támaszkodtam, Andy pedig felém fordult.
     - Köszönöm ezt a másfél órát, sokkal jobban érzem magam. - nézett a szemembe, és megfogta a kezemet.
     - Én is. - mondtam kissé remegő hanggal. Andy elmosolyodott, behunyta a szemét, magához húzott...
     ... és megcsókolt.
     Életem legszebb csókjainak egyike volt az. Az ajkaink lágyan érintették egymást, és egyre erőseben kezdtek mozogni egymáson. Andy szorosan magához húzott, és úgy csókolt. Az öröm, felszabadultság, és megkönnyebbülés kavargott bennem, és boldogan túrtam a hajába. Aztán hirtelen bevillant valami. Erősen ellöktem magamtól, amitől hátra tántorodott. Riadt tekintettel kérdezte, mi a baj. Megpróbálta megsimítani az arcomat, és letörölni a lassan guruló könnycseppet az arcomról, de eltaszítottam a kezét.
     - Mi most épp... nem... nem tehetjük ezt vele....
     Andy arca elfehéredett, és dadogni kezdett.
     - Nem, én... Bocsáss meg Miranda, én nem akartam...
    Nem engedtem, hogy beszéljen; kitéptem a kezéből a sisakot, felültem a motorra, és elhajtottam, miközben Juliet gyilkos tekintete újra meg újra bevillant.
      Anyáék nem voltak otthon, így sírhattam hangosan, kiadhattam magamból mindent.Az ágyamban összekuporodva vártam, hogy a lelkemet mardosó érzés kihaljon belőlem, de egyre csak erősödött a bűntudat. Néztem a plafont, és lassanként megnyugodtam. Szomorúan néztem szét a szobámban. Nem tehetem ezt Juliettel. A telefonom megállás nélkül csörgött vagy egy óráig, de mivel tudtam, hogy Andy hív, (mivel az ő csengőhangját hallottam), ezért nem vettem fel. Mikor végre elhallgatott a hívást jelző dallam,a csendben feküdtem,  könnyeim áztatta arcomat koszosra színezte a leázott szemhéjfesték. Hallgattam a sötétet, amikor hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam Sophiát, és mindent elmondtam neki.
     - Várj egy kicsit.
     - Rendben. - mondtam szipogva. 10 perc múlva is azt vártam, hogy visszahívjon, már közelítettem az ujjamat a Hívás gomb felé, amikor valaki berontott a szobámba. Sophia a karjai közé zárt, én pedig zokogni kezdtem. Mikor végre abbahagytam, még megsimította a hajamat, és annyit mondott:
     - Tiszta gimi.