A Black Flowerben történt találkozás után napokig nem láttam Andyt. Bíztam benne, hogy csak elkerüljük egymást, és hamarosan újra találkozunk. Minden reggel és délután arrafelé mentem, hátha összefutunk, de sajnos egy alkalommal sem láttam.
- Miért vagy ilyen szomorkás? - kérdezte egyik nap Sophia a suliban.
- Mostanában nehezebben alszom. - mondtam kifogásként. Ezek szerint a csalódottság látszik az arcomon.
- Miért? Baj van? - kérdezte. Nagyot sóhajtottam, bevágtam egy szomorú mosolyt, és azt mondtam ,,Hiányzik a Misfits, ennyi.", mire Sophia nagy mosolyt öltött az arcára.
Kedd este fáradtan huppantam a gép elé, hogy hallgassak egy kis zenét, és meglessem, van é új cikk a kedvenc oldalaimon, amikor beugrott a bandája. Rákeresek, gondoltam, Mi is a nevük? Black Kill Rides? Nem. Black Veil Brides! Igen, ez lesz az! És lenyomtam az Entert.
- Miért vagy ilyen szomorkás? - kérdezte egyik nap Sophia a suliban.
- Mostanában nehezebben alszom. - mondtam kifogásként. Ezek szerint a csalódottság látszik az arcomon.
- Miért? Baj van? - kérdezte. Nagyot sóhajtottam, bevágtam egy szomorú mosolyt, és azt mondtam ,,Hiányzik a Misfits, ennyi.", mire Sophia nagy mosolyt öltött az arcára.
Kedd este fáradtan huppantam a gép elé, hogy hallgassak egy kis zenét, és meglessem, van é új cikk a kedvenc oldalaimon, amikor beugrott a bandája. Rákeresek, gondoltam, Mi is a nevük? Black Kill Rides? Nem. Black Veil Brides! Igen, ez lesz az! És lenyomtam az Entert.
Egyből behozta a klipjeiket, a dalaikat, rákattintottam arra, amit elsőnek jelenített meg, az In The End et. A klip egyszerűen elképesztő volt, a dal pedig lenyűgözött. Gyönyörű volt a dallama és a szövege is, a szívem összeszorult, miközben hallgattam. Szinte éreztem a szöveget. Tovább kutakodva rengeteg fan oldalt találtam; fanfictionöket, áradozásokat, tumblr képeket mindenhol. Közkedvelt egy figura. Egyszer csak összetalálkoztam egy képpel, amin egy lánnyal nevet.
Rossz érzésem kezdett támadni, és beírtam 3 szót, ami alapján rájöhettem az igazságra. ,,Andy Biersack girlfriend".Rögtön kihozott mindent. Közös képeket, mosolyokat, öleléseket, csókokat... A szivem mintha kihagyott volna egy dobbanást, a ledöbbenés, a rémület, és csalódottság érzése kavargott és tombolt bennem, mint egy hurrikán, ami egyre erősebb. Majdnem hátraestem a székemmel, de inkább elfeküdtem az ágyon, és értetlenül néztem magam elé.
Juliet Simms.
Oké, oké, nyugodj le Miranda. Lehet barátnője, elvégre megérdemli, hogy boldog legyen...Értem én, hogy beleszerettél de....
Oh ne.
Az nem lehet, hogy csak így beleszeressek... Hiszen alig ismerem. Nem babonázhat meg igéző kék szemeivel, fekete hajával, azzal, ahogy mosolyog, a hangjával... Te jó ég. Ne.
Lecsuktam a laptopom fedelét, és letöröltem egy könnycseppet a szemem sarkából, majd egyszer csak elnevettem magam. Teljesen olyan a szituáció, mintha a különc lány beleszeretne a suli menő srácába. Tiszta gimi.
Már sötét volt, mikor elindultam Santa Monicara. A közel fél óra motorút alatt nagyokat lélegeztem, és elkapott egy érzés, amit képtelen voltam megmagyarázni. Az utat figyeltem, ahogy csak tudtam, és mindenféle járt az eszemben. Gondolatok kavalkádja, amit megszoktam, de ez most más volt: nem akartam hallani. Csendet, és nyugalmat akartam. Ezért is tartottam az óceán partja felé. A motoromat leparkoltam a part mellett, és levettem a bakancsomat, a zoknimat, és felhajtottam a lábszáram közepéig a nadrágomat. Mélyen beszívtam az óceáni levegőt, behunytam a szememet, és léptem egyet előre...
A stég deszkája megrezzent alattam minden egyes lépéssel, de én csak mentem lassan, csukott szemmel. Hallottam a hullámok erősödő moraját, hirtelen minden érzékem kiélesedett. Megálltam, mert tudtam, hogy még egy lépés, és bele is eshetek a vízbe, igaz, itt még nem olyan mély. Leültem, és belelógattam a lábamat a vizbe, miközben a sötét ég könnyű lepellel takarta le a tájat, lámpának a Holdat meghagyva csupán. Elkezdtem dúdolni az In The Endet, mostmár megkönnyebbüléssel.
Megérdemli, hogy boldog legyen.
Nem időztem ott sokat, de az a fél óra, amit ott töltöttem, elég volt ahhoz, hogy megnyugodjak. Visszafelé az agyamban egyszerűen nem volt semmi. Csak mosolyogva figyeltem, jó irányba megyek-e. Mindig szerettem ide járni, itt kiszellőztethetem a fejemet. Mondjuk sötétben még nem voltam itt, többnyire napnyugtakor, nagy ritkán napfelkeltekor. Akkor voltam csak igazán egyedül. Nem rossz értelemben, nem magányos voltam, hanem egyedüli a világban. Senki nem zavart, csak én voltam, és az a gyönyörű óceán.
Ezekkel a gondolatokkal kanyarodtam volna az utcánkba, amikor arra gondoltam, hogy tökéletesen kell lezárnom ezt a napot. Leparkoltam a háznál a motort, és elmentem a Black Flower Caféba. Bár már este volt és csúcsidő, sikerült elfoglalnom egy üres asztalt. Rendeltem egy epres-mentás limonádét, és leültem. Korán reggel azért volt jó ide betérni, mert szerettem a csendet. Este pedig azért, mert a kisebb hangzavarokat is szerettem. Néha jártam kocsmába, de akkor sem ittam sokat, viszont a moraj, ami ott volt, nagyon tetszett. Mindenféle beszélgetésfoszlányok suhantak át a fülemen, de egyből ki is repültek a másik oldalt.
,,... és akkor azt mondtam neki: Ha ezt még egyszer meg mered csinálni, tökön rúglak. Nem hitte el. És tényleg tökön rúgtam."
,, Olyan eszméletlen az a film! Meg kell nézned."
,, Én is szeretlek."
Amint kihozták a limonádémat, nagyot kortyoltam bele, mert már igen szomjas voltam. A hideg és finom ital tökéletes hangulatot teremtett bennem. Semmi rossz érzés, semmi sziv fájdalom. Éljen Santa Monica és a Black Flower!
- Ismerős nekem az a lány. - hallottam fél füllel. Túl ismerős volt a hang. Várjunk. Hisz ez....
- Kiről beszélsz Ashley?
Bakker.
Rossz érzésem kezdett támadni, és beírtam 3 szót, ami alapján rájöhettem az igazságra. ,,Andy Biersack girlfriend".Rögtön kihozott mindent. Közös képeket, mosolyokat, öleléseket, csókokat... A szivem mintha kihagyott volna egy dobbanást, a ledöbbenés, a rémület, és csalódottság érzése kavargott és tombolt bennem, mint egy hurrikán, ami egyre erősebb. Majdnem hátraestem a székemmel, de inkább elfeküdtem az ágyon, és értetlenül néztem magam elé.
Juliet Simms.
Oké, oké, nyugodj le Miranda. Lehet barátnője, elvégre megérdemli, hogy boldog legyen...Értem én, hogy beleszerettél de....
Oh ne.
Az nem lehet, hogy csak így beleszeressek... Hiszen alig ismerem. Nem babonázhat meg igéző kék szemeivel, fekete hajával, azzal, ahogy mosolyog, a hangjával... Te jó ég. Ne.
Lecsuktam a laptopom fedelét, és letöröltem egy könnycseppet a szemem sarkából, majd egyszer csak elnevettem magam. Teljesen olyan a szituáció, mintha a különc lány beleszeretne a suli menő srácába. Tiszta gimi.
Már sötét volt, mikor elindultam Santa Monicara. A közel fél óra motorút alatt nagyokat lélegeztem, és elkapott egy érzés, amit képtelen voltam megmagyarázni. Az utat figyeltem, ahogy csak tudtam, és mindenféle járt az eszemben. Gondolatok kavalkádja, amit megszoktam, de ez most más volt: nem akartam hallani. Csendet, és nyugalmat akartam. Ezért is tartottam az óceán partja felé. A motoromat leparkoltam a part mellett, és levettem a bakancsomat, a zoknimat, és felhajtottam a lábszáram közepéig a nadrágomat. Mélyen beszívtam az óceáni levegőt, behunytam a szememet, és léptem egyet előre...
A stég deszkája megrezzent alattam minden egyes lépéssel, de én csak mentem lassan, csukott szemmel. Hallottam a hullámok erősödő moraját, hirtelen minden érzékem kiélesedett. Megálltam, mert tudtam, hogy még egy lépés, és bele is eshetek a vízbe, igaz, itt még nem olyan mély. Leültem, és belelógattam a lábamat a vizbe, miközben a sötét ég könnyű lepellel takarta le a tájat, lámpának a Holdat meghagyva csupán. Elkezdtem dúdolni az In The Endet, mostmár megkönnyebbüléssel.
Megérdemli, hogy boldog legyen.
Nem időztem ott sokat, de az a fél óra, amit ott töltöttem, elég volt ahhoz, hogy megnyugodjak. Visszafelé az agyamban egyszerűen nem volt semmi. Csak mosolyogva figyeltem, jó irányba megyek-e. Mindig szerettem ide járni, itt kiszellőztethetem a fejemet. Mondjuk sötétben még nem voltam itt, többnyire napnyugtakor, nagy ritkán napfelkeltekor. Akkor voltam csak igazán egyedül. Nem rossz értelemben, nem magányos voltam, hanem egyedüli a világban. Senki nem zavart, csak én voltam, és az a gyönyörű óceán.
Ezekkel a gondolatokkal kanyarodtam volna az utcánkba, amikor arra gondoltam, hogy tökéletesen kell lezárnom ezt a napot. Leparkoltam a háznál a motort, és elmentem a Black Flower Caféba. Bár már este volt és csúcsidő, sikerült elfoglalnom egy üres asztalt. Rendeltem egy epres-mentás limonádét, és leültem. Korán reggel azért volt jó ide betérni, mert szerettem a csendet. Este pedig azért, mert a kisebb hangzavarokat is szerettem. Néha jártam kocsmába, de akkor sem ittam sokat, viszont a moraj, ami ott volt, nagyon tetszett. Mindenféle beszélgetésfoszlányok suhantak át a fülemen, de egyből ki is repültek a másik oldalt.
,,... és akkor azt mondtam neki: Ha ezt még egyszer meg mered csinálni, tökön rúglak. Nem hitte el. És tényleg tökön rúgtam."
,, Olyan eszméletlen az a film! Meg kell nézned."
,, Én is szeretlek."
Amint kihozták a limonádémat, nagyot kortyoltam bele, mert már igen szomjas voltam. A hideg és finom ital tökéletes hangulatot teremtett bennem. Semmi rossz érzés, semmi sziv fájdalom. Éljen Santa Monica és a Black Flower!
- Ismerős nekem az a lány. - hallottam fél füllel. Túl ismerős volt a hang. Várjunk. Hisz ez....
- Kiről beszélsz Ashley?
Bakker.
Folytasd nagyon gyorsan! (:
VálaszTörlés