4. rész

   A hűvös reggel az ablak apró résén keresztül beszökött a szobámba, hogy pajkosan csiklandozva felzargasson az álmomból. A kinti ködön átszűrődő napsütés is bekukucskált a félig leeresztett redőny alól, félhomályt varázsolva a szobámba. Lassan kinyitottam a szemeim, és mosolyogva benyomtam valami lassú zenét, ami felébreszt. A jazzes stílusú dal könnyeden piszkálta odébb az álmot a szememből. Észre vettem, hogy tegnap elfelejtettem átöltözni, csak a nadrágom vetettem le. Misfits póló, köd, félhomály, zene.

     Jól indul ez a reggel.

     Felkeltem az ágyból, és nagyokat nyújtózkodtam. A kedvenc tusfürdőmmel tusoltam le, lassan ráérősen, miközben magamban visszajátszottam a tegnapot. Andy.

     Ilyen időben szerettem kimozdulni a Black Flower Caféba. Gondoltam, ha már átugrom, illik megtisztelni a helyet valami emberi kinézettel, úgyhogy felvettem tiszta ruhát, csak sima feketét mindenből, plusz a bőrdzsekimet. A hajamra nem kellett rávasalni, mert még nagyjából egyenes maradt. Szimplán kihúztam a szememet, és a tükörbe nézve elégedett voltam.  Fogtam a táskámat, bepakoltam a jegyzeteimet, a telómat, fülest, esernyőt, pár dollárt, és a kulcsomat, majd elindultam a Black Flower Caféba. A kapun kilépve láttam, hogy milyen sűrű a köd. Elmosolyodtam. Az ég borús volt, az idő ködös, és eső közeledett. Imádtam ezt az időt, ilyenkor voltam elememben, felszabadultabb  voltam, valahányszor ilyen volt az időjárás. Belépve a 3 saroknyira lévő kávézóba, megcsapott a nyugalom.  Nagy ablakai, falainak sötétbarna színe, és fehér, bélelt székeivel a helynek kitűnő kisugárzása volt, mindig remekül tudtam itt írni. Viszonylag népszerű hely volt a környéken, azonban mindig lehetett üres asztalt találni. Könnyebb ételeket is lehetett itt fogyasztani, olyanokat, amiket általában reggelire eszik az ember. Gondolok itt tojásra, palacsintára, vagy az angol reggeli menüre, amiben van sült bab, 2 sült virsli, tojás, bacon, sült gomba, és kis paradicsom. Nagy bárpultja volt a helynek, ami mögül ömlött a készülő ételek és kávék illata. Az ablakok melletti asztalok voltak a kedvenceim. Mind 2 személyes volt, de általában elfoglaltam az egészet egyedül, és amúgy se szoktam ide járni senkivel. Ez az én helyem. Az asztallapokon mindig ott volt az ét- és itallap, mellettük cukor és méz állt kis tasakokban.

     Készülő reggelik illatától mámorosan lépdeltem a bárpult felé, rendeltem egy kávét és 2 palacsintát reggeli gyanánt, majd amíg kihozták, leültem a kedvenc ablak melletti asztalomhoz, és az utcát néztem. Hamar megvolt a kávé, szóval szinte azonnal a kezemben tartottam, és hagytam, hogy a bögre meleg falától az ujjaim átmelegedjenek.  1 adag cukorral elkevertem, és azon méláztam, hogy milyen kevesen vannak most a kávézóban, meg úgy az utcán is. Jó, vasárnap reggel 8kor általában az emberek alszanak. Most csend van ilyenkor, és ezt szerettem. Hm. Csend. Nyugalom. Kávé. A tegnapi Misfits koncert. Köd. Szemerkélő eső.

      Tökéletes ez a reggel.

      Körbenéztem. 3 asztal volt foglalt, az egyiknél egy idős pár ült, és felszabadultan beszélgettek, akár a tizenévesek. Elmosolyodtam, mert nagyon aranyosnak találtam őket. Eszembe jutott Greg, mikor azt ígérte, egy nap mi is így fogunk ülni egymással szemben. Az emléket kiűzve a fejemből belekortyoltam a kávémba. A kávézó másik végében egy anyuka ült a kislányával, és palacsintát ettek. A kislány nagyon hasonlított az édesanyjára: ugyanaz a mogyoróbarna haj, zöld szem, és az orruk is egyforma volt. Le se tagadhatta volna. A 3. asztalnál egy fiú ült, talpig feketében, és nagyban irt valamit. Először nem ismertem fel, mert háttal ült nekem. Aztán megláttam a dzsekije tetejét, mikor felegyenesedett, hogy pihenjen egy kicsit.

       Prophet.

       Teljesen lefagytam, alig bírtam másfele nézni. Fontolgattam, hogy odamegyek hozzá, de nagyon belemerült annak a befejezésébe, amin dolgozott. Énekes, szóval biztos dalt ír - gondoltam. Én is elővettem a jegyzeteimet és szerkesztgetni kezdtem, mik a kihagyható mondatok, és mit kell megtartanom ahhoz, hogy ne legyen 1000 oldalas könyvem. Arra eszméltem fel, hogy megérkezik a palacsintám; vaníliás pudinggal volt leöntve, és egy eper volt rajtuk dísznek. Épp befejeztem az evést, mikor mocorgást hallottam Andy irányából; felállt a helyéről, és kifele indult. Mellettem is elment volna, hogyha nem látja meg, hogy őt nézem. Visszanézett, és láttam az arcán, hogy felismer.

      - Szia! Miranda ugye? - kérdezte. Tudja a nevem! Nem tudtam, hogy vigyorogjak, vagy piruljak örömömben. Bólintottam. - Leülhetek?

      - Ööö… persze, hogyne…. - mondtam, és elhúztam a dolgaimat, hogy ő is elférjen.

      - Hagyd csak, van elég helyem.

      - Biztos?

      - Igen, biztos.

      - Oké. Hogy vagy? Hogy hogy te itt?

      - A közelben lakom a srácokkal, mostanában kezdtem ide járni.

      - Eddig nem láttalak.

      - Előfordulhat.

      - Mit írtál ott? Mutattam a tollammal az asztala felé.

      - Dalszöveget. - mondta, és ismét megvillantotta azt a káprázatos, ajakpiercinges mosolyát felém. - Úgy látom, téged sem hagy hidegen az írás. - mutatott a lapjaimra.

      - Valóban nem. Ami azt illeti, könyvet írok.

      - Ó, ez nagyszerű! Miről szól? - kérdezte, mire én nagyot nyeltem. Soha senkinek nem beszéltem a könyvem történetéről, elővigyázatosságból. A gondolataim vagy mind kiültek az arcomra, vagy Andy egy gondolatolvasó, mert megjegyezte, hogy úgy látja, mint ha nem szívesen beszélnék a könyvemről. Bólintottam, és inkább a dalairól kérdeztem, hogy miről szólnak.

      - Főleg fiataloknak akarunk üzenni a zenénkkel. - édes. Nem azt mondja, hogy a dalaival, hanem hogy a bandájuk közös zenéjével. - Nos, tudod nagyon sokan élnek elnyomás alatt a társadalmi elvárások által. Bántják őket, meg akarják változtatni a jót, az egyediséget, ami bennük rejlik. A dalok mind azt üzenik nekik, hogy ne érdekelje őket a sok utáló, legyenek önmaguk, és sose adják fel.

     - Hű, hát ez… Fantasztikus. - jegyeztem meg.

     - Mi is élvezzük. Ash hívott már? - mosolyodott el megint, a tegnapra visszaemlékezve.

     - Nem, még… - és hirtelen elkezdett csörögni a telefonom. Tökéletes időzítés.

     - Azt hittem, még alszik a részeg disznó. - mondta.

     - Nem baj, ha felveszem?

     - Dehogy, csak nyugodtan, de hadd halljam én is - nevetett előre Andy. Mellém hajolt, és hozzám hajtotta a fejét. Isteni illata volt, éreztem, ahogy a szívverésem totálisan felgyorsul, próbáltam a légzésemet kontrollálni, hogy ne lássa rajtam az izgatottságot. Felvettem, és beleszóltam.

     - Halló!

     - Halló kedves Miranda! Nem tudom, ki Ön, és mi történt tegnap este, mindenesetre mindenért bocsánatot kérek! - hallatszott a vonal túlsó végén. Andy röhögni kezdett, és Ashley is meghallotta.

     - Várjunk, Andy, mit keresel te Mirandánál?

     - Összefutottunk a kávézóban, és kérdeztem, hívtad e már.

     - Ja jól van. Amúgy lassan vissza kéne jönnöd, mindjárt próba.

     - Oké, majd megyek, és elmondom, mi volt tegnap. Szia!

     - Szia! - és Ashley bontotta a vonalat.

      Belekortyoltam a kihűlt kávémba, amíg Andy összeszedelődzködött.

    - Remélem, még találkozunk. - mondtam neki  búcsúzóul.

    - Előfordulhat. Na helló! - köszönt el, és kiment a kávézóból.