3. rész - A koncert 1/2

      3 óra körül aztán csengetett valaki. Furcsálltam a dolgot. Gyanakodni kezdtem. Már próbáltak betörni a lakásba egyszer.
     Megint csengettek. nagyot nyeltem.
     A csengő másodszorra is megszólalt. A kezembe vettem a borsspraymet.
     Aztán a harmadik csengést is meghallottam. A szívem a torkomban dobogott már.
     Valaki kopogott.
     Majd dörömbölt hármat.
     Lassan közeledtem az ajtóhoz, és kinyitottam...

    - Elnézést kisasszony, a durva stilusért, de még rengeteg helyre kell mennem, és nem igazán tudok várni - mondta a pizzafutár.
   - Persze, semmi baj, én kérek elnézést. Mennyi is lesz? - kérdeztem félájultan.
Miután kifizettem a pizzámat, leültem, és elkezdtem nevetni, hogy berosáltam egy bunkó pizzafutártól. Ahelyett hogy bérgyilkos kajaszállítókról gyártok összeesküvés-elméleteket, gondolkodhatnék azon is, hogyan hozom magam rendbe a Misfits koncertre. Gondolkodtam, és rájöttem, hogy úgy, ha jól kifekszem. Már épp bebújtam orrig a paplanom alá, mikor megcsörrent a telefon.
    - Halló! - szóltam bele.
    - Aztarohadt, de bazi rossz a hangod! - szólt bele Sophia.
    - Én is szeretlek. Na, mi gáz?
    - Mi gáz? MI GÁZ? Basszus, ha ilyen szarul vagy, nem jöhetsz Misfitsre!
    - Épp ezért próbálom kifeküdni.
    - Átmenjek?
    - Nem, nem kell. Most jobb is ha nyugi van.
    - Jóvan, gyógyulj. Aztán szombatra jobban legyél nekem!
    - Igyekszem, szia!
    Bosszúsan dobtam el a telefont a kanapé másik végébe. Egyik nagy álmom válna valóra, ha elmehetnék arra a koncertre. Ki kell feküdnöm.
     Ilyen gondolatok közt nyomott el az álom.
     Valamikor este keltem fel ismét, anyuék szobájából halk beszéd hallatszott, és a benti TV fényei megvilágították a folyosót az enyhén nyitott ajtórésen át. Átsuhantam a szobájuk előtt, pont nem vettek észre, nagyon belefeledkeztek a sorozatukba. Valamiért azt gondoltam, annyira fáradt vagyok, hogy nem megyek vissza a szobámba, elalszom itt a kanapén, mert hogy milyen jó ötlet. Amikor fáradt az ember, olyan, mintha részeg lenne.

     Hajnalban ébredhettem fel, ugyanis a szobámban voltam, a cuccaim az asztalomon, viszont minden korom sötét volt. A telefonomat kerestem az éjjeliszekrényemen, de aztán hamar leesett, hogy vagy az asztalomon, vagy a kanapén pihen éppen, és mivel lusta voltam felkelni, hogy ellenőrizzem, inkább vissza aludtam.

     Másnap egészen máshogy ébredtem. A lázam is lement 37.5°C - ra, és bár még ez sem volt az igazi király életérzés, de jobb volt, mint tegnap. Főztem egy bögre kávét, és néztem a reggeli napsütést az erkélyablakon át. Mindig is szerettem ezt a lakást. Világos színű falak, amerikai konyha, letisztult berendezés, akárcsak egy IKEA katalógusban. Jót mosolyogtam ezen a hasonlaton. Épp kivettem volna a tejet, mikor megláttam egy üzenetet mágnessel a hűtőre rögzítve. Az Anyu kézírásával írt kis cetlin a szüleim arról tájékoztattak, hogy nincs itthon kaja, de hagytak nekem pár dollárt, rendelhetek valamit.
     Az ebédem megrendelése után (fish and chips, nyamm) leültem a TV elé, bekapcsoltam, és a laptopomon bepötyögtem pár emailt, elolvastam a legújabb cikkeket a kedvenc oldalaimon. Csengettek, gondoltam, megjött a kaja, és kinyitottam az ajtót.
     - Sziaaaaa! - ugrott a nyakamba Sophia.
     - Szevasz - öleltem meg.
     - Na, már nem is vagy olyan ramaty állapotban, mint tegnap.
     - Köszönöm? - nem tudtam, hogy bóknak vegyem, vagy kisebb sértésnek, mindenesetre elmosolyodtam, mert tudtam, hogy tőle ez csak bók lehet.
     - Nézd, mit hoztam - nyújtotta felém az egészen eddig a kezében szorongatott barna papírzacskót. Izgatottan nyitottam ki, ugyanis ennél a leányzónál sosem lehet tudni, mit rejteget éppen. Pontosan ezért nem volt sohasem unalmas. Mikor megpillantottam a zacsi tartalmát, a csomagolás a padlóra hullott halk, tompa földet éréssel...

(bocsánat, hogy ilyen rövid, de mostanra igértem részt, és amúgy is mostanra terveztem beirni a srácokat, szóval legyetek résen, nemsokára felkerül a második fele is a 3. résznek, ahova becsatlakoznak kedvenc bandatagjaink is c:)