- ,,KEEP LIVING LOUD AND PROUD, THEY NEVER CAN HOLD YOU DOWN!" - üvöltöttem túl a döbbenetesen sok decibellel szóló zenét ,a kezemben mikrofonként funkcionáló fésűvel. Ilyenkor, szombat reggel, mikor anyámék intézik a jövő hétre való bevásárlást, előjön a lázadó tini énem, és a készülődés közben mindig valami pörgős számot bömböltetek, a szomszédok legnagyobb ,,örömére". Épp vége volt a számnak, és én ledőltem az ágyamra, a laptopomhoz, hogy új pörgésfokozót kezdjek lejátszani a géphez csatlakoztatott kicsi erősítőkből. Lenyomtam a lejátszás gombot, és elkezdtem tombolni rá. Nagy szerencsémre épp a telefonomra néztem, ha nem lett volna a látókörömben, nem láttam volna, hogy hivnak. Letekertem a zenét, és fogadtam a hivást.
- MISFIIIIIIIITS! - üvöltötte egy lány a telefonba. Hamar rájöttem, ki az: Sophia, a legjobb barátnőm.
- MISFIIIIIIIITS! - válaszoltam. Kedvenc együttesünk jövő szombaton a városba jön, és miután egy haverom és a barátnője nem tudnak menni, az utolsó pillanatban sikerült jegyet venni a sold out műsorra.
- Te jó ég! El sem hiszem, már csak 6 nap! - mondta izgatottan. Na igen, drága barátosném világ életében képes volt maximálisan felpörögni a legkisebb jó hírre is, hát még, mikor megtudta, hogy megszereztem a jegyeket.
- Ott lesznek élőben ,előttünk! Istenkém, alig várom! - 19 évesen még mindig képes az ember lánya úgy vinnyogni egy banda miatt, mint egy éhes kismacska, ha kaját lát.
- Én is! Ajjj, most jövök rá, hogy minden Misfitses pólóm mosásban.
- Nyugi, ki lesz mosva addigra. Viszont a bakancsomnak, ami 3 éve megvan, kezd lejönni a talpa. Igazán vennem kéne már egy Martenst. Rohadt drága, de rohadt sokáig birja.
- Hé, nézzünk be délután a Bowel Treadlebe. Biztos lesz valami fasza csuka.
- Rendben, akkor megvan a délutáni programom. 3 körül jó lesz?
- Aham, ott leszek. Na de most megyek, 11 óra, és még fel kéne öltöznöm, ráadásul a lakás olyan mint egy atomtámadás. Jó volt a tegnapi buli, de ki is kéne takaritanom.
Ja igen. A saját lakás, amit Sophia a szüleitől kapott. Mindig is irigyeltem érte. A tegnapi bulin meg azért nem voltam, mert megszállt az ihlet, és úgy éreztem, le kell irnom. Nem csoda, hogy reggel az asztalomra dőlve ébredtem.
- Nekem a szobám a legérdekesebb. És nekem se ártana tiszta ruhát felvennem. Na, akkor majd délután találkozunk! Szia!
- Szevasz csaje, vigyázz magadra! . rakta le. Szinte hallottam a vigyort az arcán.
Sophia egyébként nagyon megértő. Tudja, mennyire fontosak nekem a történeteim, ezért nem panaszkodott, mikor kihagytam a bulit. Amúgy sem volt sok kedvem hozzá, főleg, hogy volt ötletem, hetek után, végre valahára, a készülő könyvemhez. A szobámban körülnézve feltekertem a zenét, és megállapítottam, hogy csodás, ez így tarthatatlan. A falakkal sosem volt bajom, az égszinkék falfestést szinte mindenhol poszterek, fotók, és dalszövegek takarták, csupán a plafon maradt érintetlen, szóval ennyi erővel a fal fekete is lehetett volna. Az ágyammal szemben volt az ajtóm, tőlem jobbra volt az éjjeliszekrényem, és a külön kicsi fürdőszobám ajtaja. Balra az iróasztalom, és a ruhásszekrényem. Az asztallapon történet foszlányok hevertek szanaszét, a székemen egy jó nagy ruhakupac csücsült, a padlón is oda nem illő tárgyak voltak elszórva. Nekiláttam a pakolásnak. Mikor kész voltam, letusoltam, tiszta ruhát húztam, megigazítottam pár képet a falon, és felhúztam a kedvenc ágyneműmet.
Ételszagot éreztem. Letekertem a zenét, és kimentem a konyhába, ahol már majdnem kész volt az ebéd. Ezek szerint időközben megjöttek a vásárlásból. Hupsz.
- Szia Anyu! - köszöntem, és megöleltem hátulról.
- JAJ! Miranda szivecském, ne ijesztgess. Hogy aludtál, kincsem? Mikor keltél? Éhes vagy? Mindjárt kész a kaja. PETER!
Szerettem anyukámat. Mindig olyan kedves volt velem, megértett, és szeretett, úgy, ahogy nem minden Anya teszi. Igaz, Anya csak egy van. És ő az enyém. Hálát adok az égnek, amiért ő az édesanyám. Mindig szoros kapcsolatunk volt, vele bármit meg tudtam beszélni, mindig és mindenkor, de tényleg. Apukám lassan cammogott ki a dolgozószobájából. Kisebb koromban fittebb volt, mára már szép pocakot eresztett. Mindkét szülőmnek barna haja volt, és barna szeme. Apukámnak rövid és kopaszodó, anyukámnak vállig érő hajkoronája volt, bár már pár őszhajszál mindkettejüknél befigyelt. Én korán érkeztem az életükbe; apum 50, anyum 46 éves. Ebéd után cipőt húztam és elindultam a Bowel Treadlebe busszal. Sophia mindig kocsival jön ilyenkor, és úgy megyünk valahova, szóval nem akartam a motorommal menni,
Szinte hajszál pontosan 3 óra volt, mikor megláttam Sophia lila Volkswagenjét . Mosollyal az arcán, totálisan felpörögve pattant ki, és megölelt. Mindig is szép lány volt: karcsú derék, hosszú, szőkésbarna haj, zöld szemek, telt száj és vadóc öltözködés. Nem merész, vadóc. Szegecses bőrdzseki, fekete farmer, magas talpú bakancs. Nem csoda, hogy mindig utánafordulnak az utcán, mesés személyiség volt. Azonban sosem csalná meg a baráját, Davidet, akivel már lassan 5 éve együtt van. Pontosan annyira odavannak egymásért mint az elején.
A bolt kis csengője megszólalt, mikor beléptünk. A kis, szürke falú üzlet a halkan szóló Motörhead dalokkal, a maga speciális illatával (cigifüst és új cipők) maga volt a tökély, szerettem itt lenni.
- Jónapot! Miranda ugye? - kérdezte Lucas, az eladó. Évek óta nála veszem a bakancsaimat, és hozzá viszem javitásra is.
- Igen, én, hali Lucas. A helyzet, hogy a mostani csukám talpa totál tropára, már majdnem lejött, sürgősen kéne egy másik, szombaton Misfits koncert.
- Igeeen, igen tudom. Egy pillanat. - azzal lehajolt, és elkezdett kutakodni az alsó polcokon.
- Figyi, én kimegyek, elszivok egy cigit. - mondta halkan Sophia. - Kint megvárlak.
Bólintottam, és lestem, mit csinál Lucas. Nem is olyan soká megtalálta amit keresett, és letette elém.
- Nézd meg ezt a szépséget. - paskolta meg a poros dobozt.
Felnyitottam, és tudtam, hogy ez a tökéletes bakancs. Magas talp, gyönyörű fekete szin, neonzöld cipőfűzők, és Misfits logók mindenütt!
- Jesszus, Lucas, ezt a cipőt nekem teremtették!! Elviszem, még szép hogy!
Nagy vigyorral a képemen léptem ki az üzletből, kezemben reklámszatyorral, abban pedig a doboz, ami a világ legszebb bakancsait rejtette.
- Ez gyors volt! Na mutasd, milyen! - mondta Sophia a falnak dőlve, és beleszivott vékony Marlborojába. Leültem a lépcsőre, és kiszedtem a gyönyörűségeket.
- Azta! De kemény! - áradozott, és szemügyre vette a lábbelimet.
- Szerintem is. És pont tökéletes. - mondtam, miután felvettem, és felálltam. A régi cipőimet betettem a dobozba, és bedobtam Sophia csomagtartójába.
- Szerintem - fújta ki a füstöt - ezt a csodálatos bakancsot be kell járatni.
- Egyetértek.
Azzal beültünk a kocsiba, és elhajtottunk a bolt elől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése